Célszerű szegény emberek

Előszó

Részlet a kötetből:

TÖMÖRKÉNY.

Az élettörténetéről beszéljek? Nincs neki. Élete külső adataival - onnan kezdve, hogy született 1866-ban a ceglédi vasúti állomáson, útközben és meghalt 1917 április 24-én Szegeden, az Oroszlán-utcában, amelyet már Tömörkény-utcának hívnak - nem lehetne megtölteni egy oldalt. Heroikus lendület, romantikus élethullámzás a pályájából csak úgy hiányzik, mint a művészetéből s titánkodásnak soha nyoma se volt egyikben sem. Ami emberi szemnek látható volt belőle, a legpolgáribb élet volt és ha valamire büszke volt, nyilván erre , volt az. Tisztelte az Istent és a királyt, adókönyve és életbiztosítási kötvénye mindig rendben volt, szerette, a fehér mellényt, a hámozott szőlőt, baráti összejövetelek amabilis konfúzióit és zuhogó esőben a friss szántások közt való kocsikázást; soha nem lázadozott haragos szóval a társadalmi rend ellen, noha éjfél után sokat kifigurázta, sokra becsülte felsőbb hatósága elismerését és minden órában megtudott volna halni a családjáért - ime, ez majdnem az egész ember. Még se egészen az, volt benne valami, ami mindenkitől megkülönböztette a világon és akármennyire rejtegette, mindjárt elárulta a rendkívüli embert, A boltozatos homloka talán, vagy a szemeiben világító lámpás. Talán az ötletek aranymuslincái, amelyekkel jókedvében telerajzotta baráti körét, talán a tiszta emberi jóság ellenállhatatlan radioaktivitása, de sehol semmi kisiklás a rendes nyomtávolságú sínekről, sehol semmi extra nagyvonalúság. Életpályája szelíd és egyenletes folyású volt, mint a szegedi Tiszáé - a szabályozás után. Kezdetben persze voltak kanyarodásai és kiöntései, hajnalok pirosságát sokszor ringatta a tükrén és neki is volt gyöngyösen habzó zöld árja, de hamar mederbe szokott és a folyam nem igen szerette, ha a patakot emlegették. Juventus ventus -, mondta mosolyogva és bocsánatkérőn. Vissza