Carmen lugubre

Fülszöveg

Szigorúan igényes válogatás - mindössze ötvenkilenc vers - az eddigi életműből: negyven év költeményeiből. Carmen lugubre. Gyászdal. Gyászének. A legrégebbi irodalmi forma, megvan alighanem az ősköltészet óta. Talán mindig is létezett. És szinte beláthatatlanul sok változatban.
Gergely Ágnes változataiban fényes, sziklapontosan megvésett sorokban karolja egymást a végesség: élet és halál. Végtelen spirálban hömpölyögnek itt a gyilkos századok, kiváltképp ez az épp csak hogy elmúlt huszadik. És hömpölyögnek halhatatlan zenék, feltörő tornyok, örök versek, képek, paloták - ember műve ez is valamennyi. De visszaperelhetnek-e valamit is, megőrizhetnek-e bárkit és bármit is a haláltól? Igen is, nem is? Vagy nem így szól a kérdés?
Hát a többiek? Szeretteink? Az érintések emlékei? A tanúságok, amelyeket mások életéről tehetünk?
Hát a magunk élete, a magunk tanúságtétele?
Nem, ne várjon az olvasó álszent vigasztalást, se felemelő erkölcsi tanulságot. Tartást, fegyelmet, a művészi forma, az ember teremtette érték tiszteletét, mély, többnyire meglepő képekben kifejeződő gondolatiságot, olykor jeremiádos-keserű gúnyt annál inkább, és egy gazdag motívumokból építkező, intellektuálisan kifinomult, mély érzésekből táplálkozó, gyökereivel messze nyúló költészetet egy tudatosan, nagy műgonddal megkomponált kötetben. Ez maga a tanúságtétel. Pontos válasz az ügyetlenül feltett kérdésre. És még ennyit post scriptum: „Csak szeretetből ér vagyon. / Ott van minden a polcokon. / Csontja sincs, árnyék az a kéz. / Az égre nézz, az útra nézz." Vissza