Cardiologia Hungarica 1983/1.

Előszó

A doktor gyógyítani szeretne és ennek legfőbb eszköze - volt és maradt - a gyógyszeres terápia; a sebészet imponáló fejlődése ellenére a szívpanaszok miatt orvoshoz kerülő betegeknek csak igen kis hányada kezelhető műtéti úton. A gyógyszerhatás mérésének igénye nagyon régi vágy, de eszközeink még ma sem túlságosan pontosak: többnyire becslésekre, relatív eltérések összehasonlítására vagyunk utalva, az eredmények szórása gyakorta nagyobb, mint a paraméterek átlagértéke és a kísérletes farmakológiával szemben a klinikai gyógyszervizsgálatok nem ismételhetők tetszés szerint. Nem véletlen tehát, hogy a terápiás beavatkozások korunkban is számtalanszor előítéletekre, anekdotikus megfigyelésekre, már-már vallásos hittételekre épülnek, melyeket a szokások tesznek merevvé és alig változtathatóvá. Üdvözölni kell minden olyan munkát, mely korszerű vizsgáló módszerekkel igyekszik a gyógyszerek hatását tisztázni és folyóiratunknak ebben a számában öt olyan cikk olvasható, melyek terápiás tapasztalatokról számolnak be.
A hirtelen halál megelőzésének kérdése az utóbbi évek szakirodalmának egyik legtöbbet tárgyalt témája. Kiss Béla, Jakab Tivadar és Dénes Ferenc dolgozata meggyőzően igazolja a lidocain adásának hatásosságát az akut szívinfarktus utáni dysrhythmiák megelőzősében. Az újabb irodalmi adatok közül Horwitz és Feinstein (1) nagyszabású, retrospektív vizsgálatai is ezt a megfigyelést támasztják alá. A cikk akarva-akaratlanul a hazai klinikai kutatás egyik általános nehézségére: a megfelelő kémiai laboratóriumi háttér hiányaira is rávilágít. A lidocain vérszintjének meghatározása csak egyes esetekben történt, noha ez nem tartozik a bonyolult metodikák közé és a terápiás vérszint igazolása fontos érv az antidysrhythmiás hatásosság bizonyításához (2). Vissza