Előszó
A szív emlékező tehetségével szeretném életre kelteni a királyi játék világszerte megsiratott halottját: érezzük még egyszer egyéniségének varázsát, csodáljuk játékának biztosságát és friss élményünk közvetlen hatása alatt helyezzük a sakktörténelem mérlegére játszmáinak gyűjteményét.
Utolsó emlékeim elevenek és feledhetetlenek. Az 1937. évi semmeringi versenyen éppen úgy együtt töltöttük a pihenő órákat, mint az 1928. évi Siesta- és az 1929. évi Szén-versenyen. Ha elcsendesedjek a nyolcas verseny izgalmai, a természet és környezet kinált szépséget és nyugalmat. A sors kegyes volt hozzánk : gondtalanul töltöttük napjainkat a mestergárda elitjének társaságában. Futotta az időből bolyongásra, teniszre, bridzsre, meghitt beszélgetésre és új küzdelmek terveinek szövögetésére. Mélységes hálát éreztem a sakk iránt, amely bőkezűen nyújtotta az élményeket s megajándékozott legjelesebb művelőinek barátságával. Csak az utolsó esti beszélgetés szüneteiben jutottak eszembe a felhők, amelyek akkortájt nyugtalanitottak: sötét felhők az európai láthatáron. Rossz sejtelmeimet nem tudtam leküzdeni s egyre erősebb lett az az érzésem : utolszor ragyog fel számunkra földrészünk békéje, szellemi kincsei olthatatlannak vélt fénye s a közeledő vihar széttépi majd a sakk szeretetében fogant barátságok szálait is. Capablanca halkan szólt:
- Lehet, hogy hamarosan temetjük verőfényes életünk s elköltözöm én is a sirba.
Nem értettem. Második házassága előtt állott, párszor említette is Chagodole hercegnőt. Ha a versenyen nem is küzdött a régi fölénnyel, egészségesnek láttam. Kérdő tekintetem arcára vetődött. Capablanca szívére mutatott s halkan mondta:
- Sokkal hamarabb elfáradt, mintsem gondoltam.
A történelem vihara ránk szakadt s Capablanca halálát csak szűkszavú jelentés tudatta. Hogyan halt meg, hova temették, utolsó földi útján kik kisérték - egyelőre nem tudjuk. Cuba és New-York ma messzebb van, mint azok a csillagok, amelyeket 1937-ben a Panhans erkélyeiről gyakran kémleltünk a hűvös, őszi éjszakákon.
Azóta nyugtalan álmokból felriadva, sokszor tünődöm a lélek mélyére vésett utolsó semmeringi beszélgetésünkön. Úgy őrzöm arcát és szavait, mint azon este láttam és hallottam. Részvétem és kegyeletem törlesztem, amidőn életművének: játszmáinak tanulmányozásához néhány gondolatot fűzök.
Vissza