CanyoNewyork

Előszó

Szándékom szerint ez a könyv egy állítás. Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy mindaz, ami New Yorkban felépült, az megtalálható - mert ott van - Arizona meg Utah, Colorado és New Mexico Canyonjaiban. Megdöbbentő „tükörkép" volta azonban nem csak ebben mutatkozik meg. A szavaknak is jelentősége van: a felépültben a magasság sejthető, érezhető, tudható. A gyakorta elképesztő formai hasonlatosságon túl a „völgyvilág" - a canyon - azonban lefelé él. Csak hatása munkál felfelé. A legjobb szó, amit találtam erre, az „antivilág". (Annak nem „tagadó", avagy pejoratív értelmében.) A horizont itt is sík, mint általában mindenütt, de minden mozdulás, minden történés, minden alakzat lefelé való.
Pedig van itt is tér és utca és fal - s ha már itt tartunk - graffiti és torony és jel és szobor. De - miként New Yorkban - az ég itt is a létezés alapjele, vagyis itt még inkább. A Canyon de Chelly (utca)struktúrája tökéletes „előképe" a megalomán metropolisnak - úgy mellesleg a nagyváros archetípusának ami formákban ragyog a fényben.
Hogy mindez szubjektív felfedezés? Lehet. De tény. S hogy meddig működik? Vegyünk egy szélsőséget képeim közül, mondjuk, a zászló esetében. A navahó asszony szövőszékén, falán, valahol a Monument Valley egyik hoganjában ott a zászló, a csillagos, csíkos. Ami nélkül New Yorkban egy lépés nem tehető, mármint, hogy az ember „szemébe ne égjen", mint egyike minden amerikai talán legfontosabb jelének, ha nem „a" legfontosabbnak.
Mindezek ellenére - szándékom szerint - könyvem mégsem „didaktikus". Mindezt nem célom bizonyítani, legkivált nem a tudományos kutatók módszerességével. Ami mellesleg el sem férne egy „kávézóasztalon". Csak szeretném elhitetni, mert én is elhittem, amikor rádöbbentem. És hiszem ma is.
Ha pedig valaki mindezt nem képes, avagy nem akarja „látni", akkor - nos, akkor annak - ott vannak a képek magukban, furcsa párhuzamaikkal. Csak képekként. Remélem, jó képekként.
Építész vagyok, képeim mondhatók építészeti fotóknak is. (Mert hogy több a ház rajtuk, mint az ember?) Engem nem sért, mert még csak skatulyának sem érzem.
Budapest, 2000. március 6.
Sáros László Vissza