Candide avagy az optimizmus

Előszó

Ezt a neveletlenül röhögő és mélységesen komoly remekművet egy hatvanötéves ember írta. Pályafutása akkor éppen fordulóponthoz ért, s onnét, az aggkor küszöbéről, egy pillantra visszatekintett a sok-sok elmúlt, küzdelmes és bonyodalmas esztendőre. Hát kalandos élet állt mögötte, az biztos! Volt része dicsőségben és gyalázatban; jól ismerte a királyi udvarokat s a Bastille börtönét; három ország kopói üldözték, - de ő meg egyenesen egy egész fönnálló világrendet vett üldözőbe. Lássuk csak, hogy is történt?
Az "okos század" legokosabb fia, Francois-Marie Arouet néven született 1694-ben, a világ közepén, a Napkriály Párisában, Jómódú közjegyző gyermeke volt, a jezsuiták gondos nevelésében részesítették, s ő valóban komoly, klasszikus műveltség fegyverzetével lépett az élet, vagy ami akkor sokkal többet jelentett: a jó társaság színe elé. Furcsa kor és furcsa ország volt az; a jó társaság emberei élték egyúttal a szellemi életet is, melyet jóformán el sem lehetett képzelni a nagyvilági élet keretein kíkvül; s egy-egy dáma szalónja: maga is valóságos műalkotás volt, mely irányzata, színvonala, csevegéseinek művészi emelkedettsége szerint rangot kapott az irodalomtörténetben és a kritikában, - mint valamilyen regény vagy tragédia. Az aforizmák és az elmés levelek, de másrészt a nyílt vagy titkos versengések, a névtelen röpiratok, a vádaskodások, a gúnydalok korszaka ez; valóban keveréke a szellemi és a társasági elemeknek, - olyan világ, amelyben a pletyka és leleplezés szájról-szájra és kézről-kézre jár, irodalmi és politikai téren éppen úgy, mintha hálószobatitkokat szellőztetne, - és néha aztán csakugyan annyira össze is vegyül a kettő, hogy szét sem lehetne választani többé. Vissza