Caligula-bár

Fülszöveg

Monoszlóy Dezső élete maga a kaland: huszadik századi és közép-európai kaland. Pedig sohasem arra készült, hogy egy megíratlan regény különleges hőse legyen: a történelem szeszélye és kényszere következtében kellett többször is sorsot váltania, otthont és hazát cserélnie, nemegyszer menekülnie. Pedig bizonyára szívesebben töltötte volna életét könyvek és kéziratok között: esetleg barátok koszorújában, száraz fehér bort kortyolgatva, mesélve arról, hogy az emberi élet milyen furcsa kalandokat kínál, még akkor is, ha a történelem nem kuszálja össze szüntelenül a szálakat. Budapesten született 1923. december 23-án; a gödöllői premontrei gimnázium, majd a Ferenc Józsefről elnevezett hírneves budai kollégium növendéke volt, s a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, készen arra, hogy a családi hagyományok szerint az államigazgatásban vagy a megyei tisztikarban töltsön be majd szerepet. Ezeket a tervezgetéseket húzta keresztül a háborús összeomlás: a fiatal jogász Pozsonyban kezdett új életet. Ez az élet sem nélkülözte a váratlan fordulatokat; Monoszlóy Dezső, ahogy egy nyugati
magyar elbeszélés-antológia életrajzi jegyzeteiben olvassuk: „volt tengerész, vizsgálati fogoly, kiadóvállalati igazgató, rádiószerkesztő, bányász, a külügyi osztály előadója, kőműves és számtantanár". Népszerű író lett Szlovákiában, szerepet játszott az ottani magyar irodalom önmagára találásában, majd az 1968-as invázió után menekülni kényszerült, s egy időre Újvidéken telepedett le. Innen egy esztendő múltán költözött át Bécsbe, ahol ma is él és dolgozik. Első verseskötete még Budapesten látott napvilágot, alig tizennyolc esztendős korában. Pozsonyban egy kisebb könyvtárra menő könyve jelent meg: verses- és elbeszéléskötetek, regények, gyermekkönyvek és műfordítások; 1966-ban adta közre válogatott költeményeinek Aranykor című kötetét. Igazán fontos műveit azonban már az emigrációban jelentette meg, így 1973-ban Münchenben Aranymecset című verseskönyvét, 1975-ben Rómában Menekülés Szodomából című regényét, majd 1983-ban New Yorkban Utolsó vadászat című elbeszéléskötetét. írásai jelentek meg a müncheni Új Látóhatárban és a Bécsi Naplóban, válogatott elbeszélései németül is a közönség elé kerültek, rádiójátékai pedig ismertté váltak az egész német nyelvterületen. Művei az otthonát elvesztő és otthonát kereső huszadik századi értelmiségi ember tapasztalatait rögzítik, az emberi lét nagy titkait faggatják, ezért a mítoszokkal érintkeznek. Költészetében is szerepet kapott a mitikus gondolkodás: a szó varázsával idézi fel és emeli békítő magasba a menekülés, a veszteség és a pusztulás történelmi kalandjait. És a szerelmet, amelynek vigasztaló élménye minduntalan átszövi a sötét tapasztalatokat.
Pomogáts Béla Vissza