Café Bábel 62.

Előszó

Részlet:

"Csak olyasvalakinek a figyelmét kerülheti el a felnőtt Batman és ifjú barátja, Robin kalandjait átszövő finom homoerotika, aki egyáltalában nem vesz tudomást a szexualitás pszichiátriájáról és pszichopatológiájáról.
Frederic Wertham

Nincs komikusabb, mint ünnepélyes komolysággal értekezni a campről. Ha ezt teszi az ember, megkockáztatja, hogy maga is valami rosszul sikerült camp művet alkot.
Susan Sontag

Nem tudom, mennyire vagyok alkalmas ennek az esszének a megírására. Nem mondhatnám, hogy Batman bármilyen szerepet is játszott volna életemben hétéves korom óta, amikor viszont kihagyhatatlannak és létfontosságúnak tűnt az a heti két alkalom a tévé előtt. Színtiszta élvezet volt ez akkoriban, egyetlen zavaró tényezőt leszámítva: szüleim nem tudták értékelni az izgalmat, amelyet nyújtott. Sőt kinevették. Fel nem foghattam, hogyan nevethettek, amikor Mr. Freeze éppen Frostie Freezzé fagyasztja a Tetterős Kettőst (a Köpönyeges Keresztes Lovagot ananász-, a haverját meg lime-ízűvé)?
Gyermekéveim végén búcsút intettünk egymásnak a Denevéremberrel. Amikor időnként láttam egy-egy ismétlést, kezdtem megérteni és osztani szüleim egykor idegesítő vidámságát, de amúgy szinte sosem jutott eszembe a köpönyeges ember. Halottam a képregényőrültek szubkultúrájáról, és ismertem az ijesztően nevetséges új kifejezést, a „rajzolt regényt" is, de ezzel együtt (az érdeklődés hiánya okozta magabiztosságomban) a szövegeiket erőszakosnak, macsónak, gyerekesnek és meglehetősen ostobának tartottam. Ekkor szólalt meg a vészcsengő.
Az „ostoba" szó bűzlik attól az öntelt leereszkedéstől, amellyel minden, számomra fontos kulturális formának (legyen az hollywoodi musical, angol melodráma, a popzene vagy a szappanopera) idővel meg kellett küzdenie. Mi jogosít fel hát engem arra, hogy így bánjak másvalaki tömegkulturális játékszerével - merül fel a kérdés. Újra kellett értékelnem megvetésemet, amire 1989 nagyon jó évnek bizonyult. A tömegkultúra színterén 1989 a Denevér éve volt." Vissza