Caesar és Cleopatra

Előszó

Októberi éjszaka Egyiptom szíriai határán, a XXXIII. dinasztia alkonyán, római számítás szerint 706-ban, utóbb keresztény időszámítás szerint Kr. e. 48-ban. Kelet irányában nagy ezüstös szikrázással kezdődik a holdfényes éjszaka. A csillagok és a felhőtelen égbolt nekünk is kortársaink, csakhogy itt tizenkilenc és fél századdal ifjabbak, ami azonban egy csöppet sem látszik meg rajtuk. Alul, a földön, a civilizációnak két nagy hátránya látható: egy palota és katonaság. A palota régi, alacsony, szíriai meszelt vályogépítmény s nem olyan csúnya, mint a Buckingham-palota s az udvaron levő tisztek sokkal civilizáltabbak a mai angol katonatiszteknél. Például nem ássák ki és nem csonkítják meg halott ellenségeik tetemét, mint mi kiástuk Cromwellt és a mahdit. Két csoportban állanak. Az egyik csoport a kapitányának, egy Belzanor nevű ötven esztendős bajnoknak a játékát figyeli, aki lehajolva kockázik egy huncutképű, fiatal, perzsa újonccal; dárdája a térde mellett fekszik a földön. A többiek egy testőr körül állanak, aki éppen most fejezett be egy sikamlós történetet (ahogy ma is szokás angol kaszárnyákban), amelyen nagyokat röhögnek. Vagy tizenketten lehetnek, csupa főrangú családból való, ifjú egyiptomi testőr, gyönyörűen fölfegyverkezve és fölszerelve s egy csöppet sem angolosak, mert nem szégyenlik az egyenruhájukat és jól érzik benne magukat. Sőt szinte tüntetően katonák és igen nagyra vannak azzal, hogy nem tartoznak a civilek osztályához. Vissza