Micsoda város!

Előszó

Budapest fiatal főváros, még napra pontosan számon tartja a korát, s nem feledkezik el megünnepelni a születésnapját. 1998. november 17-én épp a százhuszonötödiket.
Azon a százhuszonöt évvel ezelőtti novemberi napon ugyan a városban nem történt semmi nevezetes, emelkedettséget sugárzó esemény. Az utcák csendjét nem verték fel zászlókat lobogtató lovasbandériumok, sehol egy éljenző csoport, hallgattak a fanfárok. Talán csak a pesti városháza félhomályos folyosóin volt reggel nyolc óra előtt néhány perccel a megszokottnál lázasabb sürgés-forgás. Meglehet, néhány irodista elfogódottabban rendezgette asztalán a papírhalmazokat, nagyobb műgonddal vizsgálgatta a tollhegyeket és főleg: az újdonatúj bélyegzőket. Azokon ugyanis már Buda és Pest szabad királyi városok, Óbuda mezőváros és a Margitsziget egyesítésével létrejött főváros újsütetű jelképei látszottak: a korábban önálló városokra utaló várfalak, illetve kapuk; a címerpajzs közepén a Dunát jelképező ezüstvonal, a pajzs tetején a magyar korona, kétoldalt pedig az oroszlán és a griff.
A derék hivatalnokok - legalább egy születésnapon ne lássuk őket mogorva, könyökvédős bürokratáknak - teljes odaadással készülődtek tehát a beadványok elintézésére azon az emlékezetes első félfogadási napon. A még üres rubrikákkal ásítozó irdatlan iktatókönyv már kinyitva várta a legkorábban érkező ügyfelet.
A nyolcórai harangkonduláskor beindult a hivatali gépezet és az a pillanat lett a modern, világvárosi ambíciókat tápláló magyar főváros időszámításának kezdete is. Így határoztak ugyanis nem sokkal ezután a városatyák. Bölcs, illően szerény döntés: a dolgos hétköznapok kezdetéhez igazítani a várostörténet kronométerét.
Azok az ügyes-bajos hétköznapok aztán bőségesen adtak témát a kifent tollú újságírók számára. Céltáblául szolgáltak azoknak is, akiknek legélesebbre volt kiköszörülve a pennájuk: az élclapok karikaturistáira és humoristáira gondolunk. Kiállításunkon és e kiadványunkban arra teszünk kísérletet, hogy az ő sajátos nézőpontjukból tekintsünk végig az azóta eltelt évtizedeken. A vicclapokból persze aligha kaphatunk tárgyszerű képet Budapest fejlődésének szerteágazó történeti folyamatáról, de talán közelebb kerülhetünk a letűnt idők hangulatához. A karikatúrák, zsánerrajzok segítségével a város históriájának éppen azok a rétegei tárulnak fel, amelyet a korabeli hivatalos közlemények és az utókor tudományos elemzései a legkevésbé tudnak érzékletesen kifejezni. Jóllehet az élcek gyakran múlékony jelentőségű aktualitásokhoz kötődnek, a szerzők megközelítési módjában minduntalan kiütköznek a politikai, világszemléleti elfogultságok, hangnemük kritikus, stílusuk a kedélyes karikírozástól a metsző gúnyig terjedhet - e rajzok, írások mégis hiteles források. Vissza