Búvópatakok

Fülszöveg

Az ateista politikai diktatúra idejében Magyarországon a hatalom egyházellenes erőszakszervei (ÁVO, ÁVH, BM, ÁEH) által megtévesztett, megfélemlített vagy megzsarolt egyházi és világi személyek nehéz sorsával egyidőben az egyház ismeretlen - és napjainkban mindjobban ismertté váló - hitvallóinak, vértanúinak és egzisztenciájukat feláldozó "fehér vértanúinak" sora "írta" életével és szenvedésével a magyar egyháztörténlem legfényesebb lapjait.
A budai Szentimreváros ciszterci plébániáján a sekrestye-katolicizmust nem tűrő élő egyház az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek üldözése miatt földalá kényszerítve élte tovább mozgalommá sűrűsödött aktív hitéletét - ahogy lehetett. Hungária jelvény nélküli cserkészingben, tele élménnyel, vezető-képzéssel, indián romantikával, szamizdat jellemnevelő és keresztény világnézeti irodalommal, apostolok felkészítésével, látókört bővítő önképzőkörökkel, lakásokon, turista egyesületekben, kirándulásokon és táborokban. Minden változatos szerveződés és tevékenység mögött egyetlen főmotívum állt: a személyes Isten hitének fenntartása és átadása a fiatalabb generációk részére.
Kamarás István avatott szociológus fáradhatatlan érdeklődéssel vallatta a szentimrevárosi "mozgalomban" részt vett hajdani fiatalokat, hogy őszinte válaszaikkal hitelesen tárják fel a helytállás és az emberi gyengeségek rendkívüli időszakát. A szerző nem csak a politikainak minősített hitéletért kapott börtönévekről számol be, de tárgyilagos leltárt készít a hajdani fiatalok mai életének alakulásáról is.
A "Búvópatakok" felszínre törtek, és a visszaemlékező szociográfia rendszerezettségével hozták magukkal a szentimrevárosi földalatti egyház életéről, szenvedéséről és tanúságtevéséről szóló üzenetet. Vissza