Kazamata-ország

Előszó

Új s főleg első kötet olvastán még a kedvelt költői tárgyak, az érzelem, táj, időjárás is másként tűnnek szembe: az új hang, az új modor jogsértő módon kezeli eddigi beidegződéseinket. Illik ide Bergson szövege: "Egy ember, akitől megkérdezték, miért nem sír a szentbeszéd hallatán, amikor pedig mindenki a könnyeit hullatja, azt felelte: Nem ehhez a plébániához tartozom." Mert csakugyan egy állandóan áthidalandó szakadék van a nyomtatott vers-kép és a "valóság" között, s a leírt tudati kép kényszerűen síkban marad, létesítő okai olvasván, s hajdani látásmódunkat feladva, nyerünk némi vigaszt, mert egyértelműbben kiviláglik a vers hasznossága és gáláns szellemi kalandja.
Egyenes-tartás, undorottság, szeretetvágy, tán ezek a kötet leggyakoribb témái, formailag azt a hagyományt folytatva, amely szerint a sorokat egymás alá írják, tehát a versekben - nem úgy, mint az illusztratív vagy önálló igényű képekben - nem direkt-vizualitással, hanem gondolati közléssel van dolgunk, ami a műfajból adódóan, olvasói őszinteségképpen beleérzést kíván tőlünk, tehát olyan tömegeltolódásokat, melyek a pupilla mögé kérgesedett látványokban, emlékekben zajlanak. Hagyományos versek ezek a tekintetben is, amint a szerző költőként viseli magát szerepkörében, kiválasztott tárgyát komolyan véve nyilvánul meg. Szókezelése révén verseit az igényes bárzene és a tömör meditáció között engedi látni, noha az elsőn erélyes elhatárolódása-önmeghatározása emeli fölül, s az utóbbitól láttató kedve miatt különül el. Így a verseibe emelt "motívumok" sajátszerűen egyéni hangulatot kapnak, informálnak és hitelesek, miáltal azt láttatják, hogy nem az arctalanság, a tapétába-simulás az emberhez méltó életszint. Életbe-merülés és öntisztogatás megy végbe a versekben, tett-tartalmuk pedig annak a - köznapokon kártékony és teljességgel gazdaságtalan - érzékszervnek a viselése, melyet fárasztó és romboló képzelet révén tart működésben a szerző. így szól értünk is, az ÉN és közössége autonómiájának védelmében. A mi vidékünkön pedig régtől ez volna e műfaj aktualitása - dicsértessék a vers.
Cukor György Vissza