Összeroppanás

Fülszöveg

Egyetlen nyirkos, novemberi éjszakába sűríti Burány Nándor regénye cselekményét, ám a főhős, a fiatal orvos lelki vívódása, asszociációi, emlékei több mint negyed századot szőnek át, felölelik mindazokat az eseményeket, mozzanatokat, melyek meghatározták életét, egyféle tartós lelkifurdalás, végső fokon a bűntelen útvesztőjébe sodorták.
Megelevenedik e regény lapjain a negyvenegyes magyar megszállás, a háborús évek, a felszabadulás, majd a szocializmus építésének korszaka, méghozzá minden szépítgetés, takargatás nélkül, kíméletlen öszinteséggel. A kakastollak és nemzetőrök rémtettei után a negyvennégyes bosszú képei is felvillannak: újra halottak, ártatlan áldozatok. S később, a beszolgáltatások, a lassan-lassan megállapodó élet felidézésében is mindenütt jelen van ez a sebeket feltépő, fájdalmas szembenézés. "Újra és újra, megint csak ezt kérded magadban: minek ezt az emléket bántani? Seb, hegedés, var. Ha megpiszkáljuk, újra kivérzik. Nehezebben gyógyul be. Ez alighanem így van. S az is, hogy ma már elég józannak kell lennünk ahhoz, hogy ezt megértsük. Meg azt is, hogy ezt ma már nem lehet, nem is kell az embernek magába fojtva hordani" - gondolja egy helyütt a sérült lelkű főhős, mintegy arra utalva, hogy a háború és embertelenség visszatartó, mérgező emlékeitől csakis a mindent elmondás révén szabadulhat meg az ember, még akkor is, ha jó előre sejti, végső megnyugvást, "feloldozást" az eleddig tabu-témának hitt jelenségek, események megnevezése sem hozhat.
A múlt és a jelen szüntelen egybejátszása, a lelkiállapottól függően hol meg-megbotló, tántorgó, hol meg széles mederben áradó mondatok, életes figurák, Burány atmoszférateremtő készsége, merészsége folytán az Összeropanás, bízvást állíthatjuk, számottevő új értéke irodalmunknak. Vissza