Bullás József

Előszó

Részlet:
"Festészetem a transzavantgarde, a posztmodern és az új festészet jegyében a '80-as évek elején indult. 1984-ben az Ernst Múzeumban megrendezett Frissen Festve című kiállításon még figurális, ábrázoló képekkel szerepeltem. Később, az utazásaim (Görögország, Törökország, Tájföld, Malajzia) során felfigyeltem az ornamentika erejére és fokozatosan távolodtam az ábrázoló, narratív festészettől. Egy olyan absztrakt festészet létrehozására törekedtem, ami ötvözi a „tradicionális" nyugati konstruktivizmust a keleti ornamentikával - kerülve a természet asszociációt, az irodalmiasságot és a jel-képzést. A toposzok posztmodern újra keverése helyett a „saját szem" által való értelmezés, az újra látás a célom. A nyolcvanas években kezdett foglalkoztatni a computer tér- és szín használata. 1992-ig készítettem computer grafikákat, amelyekkel díjat is nyertem a Linz-i Ars Electronicán.
A virtuális kép végtelen variációinak lehetősége azonban higítja a koncentrációt és egy idő után hiányzott az érzelmek kifejezésének spontaneitása, a mozdulat szabadsága, az anyaggal való közvetlen kapcsolat. Szükségem volt arra a „tapintható" tárgyra, amelynek készítése során minden ráégetődik ami vele s velem történik, arra ami nem egy „halott" print: egyszeri és megismételhetetlen íze, szaga, nagysága van és közvetlen testiséget jelent. Ez egy olyan fajta misztikum, amit nem akarok kikerülni - pusztán a szem felől megközelíteni, kihagyva az agyat, az érzelmek által befolyásolva.
A munkavégzésemre is a „meg-gondolatlan" építkezés a jellemző: rengeteg rajz (grafit) vázlatot készítek naplószerűen, ezekkel párhuzamosan több színes (olaj, papír) tanulmányt is festek. A szín- tanulmányokat a spontaneitás, a frissesség, a gáttalanság jellemzi. A változatok folyamatosan érlelődnek bennem, gyakran több darab összeolvad és festménnyé alakul. A képek készítésének folyamata már önmagában is keveredést, összemosást, „szintézist" hoz létre. Első lépésben spaklival, ecsettel, tubusból nyomott festékkel éles konstruktív szerkezeteket festek, amit gumihengerrel át- meg áthengerelek, elkoptatom az éleket (mint a tenger az éles köveket), ezáltal egy megfoghatatlan, fókuszál hatatlan tér jön létre. A képek fókuszálhatatlansága, homályossága a valőrök és a színek szerepének felértékelését eredményezi. A frissen festett felületre tenyér-éllel belekent, belerajzolt mozdulatsorral jelenítem meg a teret. Ez a tér egy végtelen tér, amit a gesztus szerkezete határoz meg. Volt idő, amikor magának a gesztusnak a hullámzását, tériségét is vizsgáltam, de úgy éreztem, hogy ez a gesztusfestészet probléma köre. A gesztust statikussá tettem; egyhelyben pörgetett ecsettel, ami mint a fúró, belehatol a „térbe". A behatolás korong és pötty látványaként jelenik meg, egy láthatatlan konstruktív szerkezeten.
A háttér-tér repetitív geometriája az évek során fokozatosan erősödött fel és mosta el a rajta előforduló motívumokat. A tér transzcendentális érzetének fokozásához op-effekteket is alkalmazok. Ez a tér nem a reneszánsz perspektíva térisége, nem az ikonok transzcendens tere, és még nem is a szuprematizmus végtelenje. Itt a tér nyitott, önmagát ismétli, repetitív, de nem pattern. Kizárólag a szemen keresztül jut el a meghatározhatatlanba (külső tér - belső tér, mikro - makro világ), amit egy folyamatos vibrálás, remegés, „búgás", a formák repetíciója is felerősít. A szem elbizonytalanítása, a súlytalanság, a gravitáció hiánya saját lét-terünk újraértelmezését követeli. A kép csak egy szelet, kivágott rész a mindenségből, amit ha akarnánk bármilyen irányba végtelenül folytathatnánk..." Vissza