Utmutató anyakönyvi és házassági ügyekben

Előszó

A keresztény egyháznak az a szokása, hogy a fontosabb egyházi szertartásokról, különösen a keresztelésekről, esketésekről és temetésekről feljegyzéseket rendszeresített a XVI-ik század elejére, arra az időre nyúlik vissza, a mikor a katholikus egyház kebelében a szakadás beállott. Ezeknek a feljegyzéseknek eredeti czéljuk az volt, hogy a hivőket nyilvántartsák, s azoknak a vallásfelekezethez tartozását bizonyítsák. Ezek a kezdetleges feljegyzések képezik a később kifejlett rendszeres anyakönyveknek az alapját. Ezek a feljegyzések és nyilvántartók már eredetüknél fogva is természetszerűleg, kizárólag csak egyházi czélokat szolgáltak. Mihelyst azonban a fejlődés során ezen nyilvántartásnak előnyei, a személyi állapot nyilvántartásának nagy fontossága az állami élet szempontjából is nyilvánvaló lett, a polgári hatóság sem késett ezen tisztán egyházi könyvek előnyeit saját feladata teljesítése körében felhasználni. Idők folyamán a magyar állam is - éppen úgy, mint azt a legtöbb európai állam tette - az egyházi anyakönyveket az állami feladatok szempontjából szabályozás alá vette. Nálunk is számos ilyen irányú intézkedés található. Ezek között talán a legfontosabb az 1827-ik évi XXIII. t.-cz.; mely az anyakönyvek vezetését illetőleg részletes rendelkezéseket tartalmaz. Ilyen fontosabb rendelkezése pl. e törvénynek az, mely kötelezőleg megszabja, hogy minden lelkész anyakönyveit két példányban vezesse, s hogy az anyakönyvi másodpéldányt minden naptári év végén a törvényhatósági levéltárba beszolgáltassa. Jogfejlődésünk folyamán az állam a felekezeti anyakönyvekre állandóan lényeges befolyást gyakorol, s az anyakönyvek vezetésére szabályokat állapított meg. E tények világosan tanúsítják, hogy az állami hatalom minden időben önmagától értetődő s az egyház által sem kifogásolt jogának tekintette azt, hogy az anyakönyvek vezetésére a maga részéről is befolyást gyakoroljon. A személyiség három alap állapotának: a születés, esketés és halálozásnak tanúsítása s nyilvántartása adja meg a közigazgatásnak azokat a támpontokat, a melyekre az emberi együttlétből folyó feladatai megoldásánál szüksége van. Az általános védkötelezettséggel, az általános tankötelezettséggel stb. járó feladatok teljesítésénél, a népesedési mozgalmak nyilvántartásánál s közrendészeti tekintetekből szüksége van az államnak arra, hogy a nép személyi alapviszonyairól mindenkor a tényleges helyzetnek megfelelő pontos ismerettel birjon. Vissza