Budapesti képes református naptár 1938

Előszó

Részlet a könyvből:
A Hálaadás temploma
Ébenhaézer.
„Mindeddig megsegített minket az Úr!" Sámuel próféta lelkéből zendült ez a hálaadó kiáltás, amikor nagy győzelem után fölállította a követ és Ébenhaézernek nevezte azt el.
Budapest református egyházai között sok hálaadásra indult szívű gyülekezetnek kell lenni. Van rá ok. A legnehezebb és legpróbásabb időkben Isten nem hagyta el az ő népét, hanem különös mértekben és erővel éreztette jóságát velünk. Templomok épültek, áldozatok forrásai fakadtak föl, az imádság mély és tiszta vizéből sokan tudtak inni, lelkek borultak össze testvéri közösségben: nőtt és fejlődött ebben a nagy Babylonban az Isten választottainak serege, ágakat hajtott, virágokat fakasztott és gyümölcsöket is termett az Isten budapesti református egyháza.
De talán az elmúlásba aláforduló 1937-ik esztendőben a leghálaadóbb szívű gyülekezete Budapestnek az lehet, amelynek kiváltsága és örvendező szolgálata ezt a naptárt még egyszer kiadni, - hogy aztán átadja ezt a szolgálatot a legjobb reménységünk szerint nyomunkba lépő „belsőlipót-terézvárosi", most már „szabadságtéri" gyülekezetnek. Hadd kondítsuk meg itt az ő álomtemplomuk leendő harangját és hadd harangozzuk be a jövő évi naptárt az ő templomuk építésének szolgálatára.
De most a „külsőlipót-terézvárosi", új nevén a „pozsonyi-úti" Hálaadás-gyülekezetéé a legnagyobb öröm és a legteljesebb hálaadás. Pedig még nem értünk célt. A templomszentelés bekoronázó öröme még hátra van. De amit eddig kaptunk, az mérhetetlenül több, mint amennyire számítani vagy elérkezni reménységünk lehetett. Vissza