Budapest Nagykávéház

Előszó

A „Budapest Nagykávéház" kiállítás az Ernst Múzeum építészettörténeti sorozatába illeszkedik ám sokkal többről szól, mint a pesti kávéházak építészete. Műfaját meghatározni nem lehet, ami pedig remélt látogatóit illeti: nyilván mást vár tőle a muzeológus vagy a történész, mást az öreg pincér vagy hajdani törzsvendég, s megint mást az internet-cafék fiatal látogatója.
Bár a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum - melynek európai jelentőségű gyűjteményére és munkatársai szakértelmére nagymértékben támaszkodtunk - sok értékes tárgyat és dokumentumot mutatott már be a hazai kávézás múltjából, ilyen nagy alapterületű és tág időhatárok közt mozgó kiállítás a város kávéháztörténetéről még soha nem volt Budapesten. Teljességre még korántsem törekedhettünk: a legfontosabb elemekre szorítkozva próbáltunk kirakni valamiféle mozaikot a kíméletlenül összetört tükrök és márványasztalok dirib-darabjaiból.
„Budapest Nagykávéház"... Nagy Lajos regénycíme mindennél jobban kifejezi azt az állapotot, amelyről szólni kívántunk, s amely után sóvárgunk. Nem a nosztalgia vezérelt bennünket, nem a soha vissza nem hozható múltat sírjuk vissza: előre próbálunk tekinteni, de meggyőződésünk szerint múlt nélkül jelen sincs, nemhogy jövő. A kávéház európai meghonosodásának első percétől a nagyvárosok legdemokratikusabb, legnyitottabb tere volt, amelyet az iparosságtól az arisztokráciáig használt s ahol töretlenül megmaradt, ott ma is használ minden városlakó ember, mégpedig anélkül, hogy különösebben elgondolkodna e zseniális intézmény sokoldalúságán, célszerűségén és divatos mai szóval élve „üzenetén". Vissza