Budapest - Magyar Nemzeti Galéria II.

Előszó

A táblaképeket és faszobrokat építészeti együttesbe foglaló szárnyasoltárok művészete a XV. század 60-as, 70-es éveitől a XVI. század elejéig virágzott. Bár írott forrásaink szerint az egész ország területén álltak szárnyasoltárok, a török, a protestáns képrombolás, a középkor ellen fordult ízlés jó néhányukat elpusztította, hiszen a Dunántúlon és az Alföldön, valamint az ország fővárosában, Budán hírmondó sem maradt belőlük. Ismert XV. századi oltáraink legjava a felvidéki templomokat díszítette, az erdélyi alkotások a XVI. század elejéről maradtak ránk nagyobb számmal. Egy-egy nagyobb templomban, mint Bárfán (Bardejov) az 1460-as években készült egykori főoltár mellett tizenegy XV-XVI. század eleji szárnyasoltár áll még ma is, de a kisebb plébániatemplomokban sem volt ritka a több oltár. A XV. század utolsó harmadának méreteivel és művészi értékével egyaránt kiemelkedő alkotása a kassai (Kosice) Szent Erzsébet-főoltár (1475-85), amelynek negyvennyolc táblaképe és három életnagyságon felüli szobra méltón tölti be a dóm főhajójának szentélyét. A felvidéki művészet szepesi, sárosi és kassai iskolái mellett a bányavárosok művészete mutat egységes arculatot, ezt gyűjteményünkben a három jánosréti szárnyasoltár: a Szent Miklós-főoltár, a Mária és Dorottya-oltár, ill. a Passió-oltár képviseli a legméltóbban.
A Szent Miklós-főoltár (1476 körül)
A főoltár mindig a templom védőszentjének tiszteletére készül. Az oltárszekrényben álló szobor a névadó szentet ábrázolja, a forgatható oltárszárnyak jelentei is az ő életét mutatják be. Oltárunk egyik különlegessége, hogy a középrész nem egyetlen nagyméretű, a szobork befogadására szolgáló szekrény. Szent Miklós figuráját csak egy kis fülkeszerű mélyedés veszi körül, egyébként a szárnyakhoz hasonlóan festett táblák borítják. Szent Miklós szobra mellett két-két kisebb püspökszent, majd a két szélesebb táblán Szent Péter és Pál festett alakja áll. Az oltárszárnyak belső oldalain Szent Miklós legendáját látjuk nyolc képen. A szárnyak külső oldalára az Olajfák hegye és a Kálvária képei kerültek, ezeket a böjti időszakban fordították a hívek felé, amikor a szárnyakat becsukták. Az oltár változtatható alakján a témák az egyházi ünnepeknek megfeleően oszlottak el, a faragvánnyal ellátott - és így díszesebb szekrényrész - az év nagyobb részében látható volt. A legtöbb oltárunkra jellemző, a gótikus építészetet idéző, áttört faragványokból álló oromzat itt elveszett. Vissza