Budapest köztéri szobrai

Fülszöveg

Részlet a könyvből:
Egy városnak adnia kell magára, hiszen több mint közintézmények és lakóépületek összessége. Szellemi képződmény is, a múlt-jelen-jövő mindenkori találkozóhelye, metszéspontja. Örökli a megelőző nemzedékek tárgyi környezetét, vállalja vagy rombolja, de mindenképpen ütközteti vele saját vágyait, lehetőségeit, gazdasági-szociális követelményrendszerét. Megőrző és átalakító tevékenységével pedig mindenképp előkészíti a jövőt, és a jövő is ugyanúgy viselkedik vele, mint tette ő a múlttal: részben elveti, részben megőrzi, ám mindenképp rákényszeríti saját értékrendszerét.
A város nem csupán utcák, terek, köz- és magánépületek rendszere vagy halmaza, ezért is éri úgy minden kor társadalma, hogy a városban nem elegendő csupán az épületek, közterek reprezentációja. Az épületegyüttesek, a közterek és "beszélnek" ugyan, kommunikálnak, jelentést sugároznak. Nyelvük azonban elvontabb, int a figurális képzőművészeti alkotásoké. Ezért szükséges a szobor, a monumentális, köztéri szobrászat egyértelműbb szimbólumvilága.
Nem volt másképp Budapesten - illetve az egyesülés előtt két szembenéző településen, Budán és Pesten sem. A megmaradt vagy töredékes, esetleg csupán a forrásokból rekonstruálható szobrokból nyomon követhető e települések szellemi arcának változása, alakulása. Persze a mostoha körülmények miatt nem sok maradt ezekből az emlékekből. Buda - hogy először a két település közül a történelmileg rangosabbra utaljunk - nem volt olyan szerencsés, mint a régi, patinás városok közül például Firenze, ahol a Signora előtt akár ma is ott állhatnak a kommuna jelképe, Michelangelo Dávidja, ha muzeológiai, védelmi szempontokat követve 1873-ban nem helyettesítették volna másolattal, s ott van mellette a Loggia dei Lanzi, a szobrok nyilvános történeti galériája. Pedig a források tanúsága szerint Budának sem kellett szégyenkeznie, a magyar reneszánsz minőségét monumentális szobrok is fémjelezték. Vissza