Előszó
Mint a Mátrix-filmekből tudjuk, hatalmas poliszok működhetnek majd a föld mélyén is, de voltaképp magára az univerzumra is előbb-utóbb mint valamilyen végtelen várossá szervezett, strukturált halmazra tekinthetünk, legalábbis képzeletben és elviekben.
Egyelőre.
Budapestnek - hogy a magyar állam ne váljon a továbbiakban "Budapestországgá" - meg kell vonni a határait. A külsőket és a belsőket is. Csak így érhető el, hogy visszataszító megapolisz ne váljon belőle, egy szervetlen elemekből esetlegesen improvizálódott, amorf, hamis, terpeszkedő, szétesett, urbanisztikai és esztétikai roncsokkal teli, lelkét elveszített város-zombi. A klasszikus értelemben vett városokat - kevés kivételtől eltekintve - nem tervezték. Maguktól, spontán "őszintén", az "ahogy lehet" logikáit követve nőttek-növekedtek, gazdagodtak formában és szellemben, mígnem elérkezett az ipari forradalom és az általa az emberiségre szabadult tömegesség. Ez új dimenziókban helyezte a kérdést: hol vannak a (városok) növekedési határai? És: mennyit engedhetünk be az óvárosokba, a klasszikus centrumokba az ipar, az üzlet, a reklám, a túlnépesedés, a turizmus nyomása alatt keletkezett alakzatokból és képletekből? A gyárak népe, az irodaházak dolgozói, az agrár-népesség, a turistainvázió hogyan integrálható évszázadokkal korábban kialakult terek szerkezetében, hogyan képes alkalmazkodni (és hogyan nem), miként találja meg a helyét ezekben, mint ott élő vagy oda (dolgozni, szórakozni, gyógyulni) bejáró, esetleg ott magának örök nyughelyet kereső, a városban, a városból élő vagy azt csak időnként elárasztó tömeg?
Egy kis szellemi műhely töpreng már hónapok óta ezeken a kérdéseken. Annak a Budapestnek a körvonalait keresik, amelyben unokáink fognak élni, amely nemzetünk és Európa büszkesége lehet szépsége, egyénisége, lelkének vonzereje által. Amely ötvözte, szintézisbe hozta, integrálta az egyes korok, korszakok, stílusok értékeit, szimbolikáját, történelmi, szakrális és spirituális üzeneteit. Kijavítom az igeidőket, lehet helyett legyent írok, az ötvözte és társai helyett pedig azt, hogy ötvözze, hozza szintézisbe, integrálja. Mert ahhoz, hogy mindez sikerüljön, szükséges egy elhatározott szándék, egy már a mai naptól érvényes elszánás, egy imperatív igemód. Ezért verődött össze ez a kis csapat, ezért töri e kérdéseken a fejét, ezért dolgozott ki olyan jövő idejű képleteket, amelyek a prognózis, a tervezés, a látomás és az álmodozás szerves keverékei.
Vissza