Budapest - hídfőváros

Fülszöveg

Az, hogy mondjuk el a budapesti hidak életét, s mondjuk el a budapesti hidak körül kavargó életet, igazán szerencsés, de egyszersmind kockázatos gondolat. Az pedig, hogy egy fotóművész és egy író közös vállalkozása legyen ez a mondás, egyenesen istenkísértés. Hogyan lehet egyeztetni, összehangolni a kettőt, ha két különböző nyelven beszélnek? Fejér Gábor fantasztikus fotói mintha mindig valami gyönyörű, talán nem is evilági világot nyitnának meg előttünk. S a feltárulás, megértés, megrendülés mély csöndjét. A hidak és Fejér Gábor találkozásainak közös csöndjét, amit oly nehéz megtömi, hogy a találkozásokról: a feltárulás, megértés, megrendülés telt pillanatairól tanúskodó képek maguk is jó darabig hallgatnak. Amikor aztán végre beszélni kezdenek, akkor úgyszólván mindegyik másképp. Dokumentárisan, festőien, tárgyszerű racionalitással. részletre vagy egészre összpontosítva, előteret vagy hátteret kiemelve, az égre vagy szerelmespárra látva-láttatva, a magától értetődőt a valószínűtlennel, tényszerűt az irracionálissal, földhöz ragadtat a mesébe illővel, a legendaszerűvel vegyítve. Formákban, színekben, fényekben. árnyékokban, érzelmekben, hangulatokban. A látvány költészeteként. amelyből csak lassan, apránként, mert közvetve bontakozik ki az epikai: az a sokszálú történet, amit csak a hidak és csak Fejér Gábornak mondhatnak el. A fotók hidjaiból egyébként valami lenyűgöző nagyság, méltóság, maga az idő árad. Súlyos jelenlétükből, valóságosságukból is valami titok, idegenség, valami különös jelentésesség. Szépségükből a megalkotottság békéje és nyugodt öröme, s talán nem képzelgés: a befejezettség melankóliája. Meg a szeretet amivel Fejér Gábor a hidakra néz. s amivel a hidak Fejér Gáborra visszanéznek. Miértek, hogyanok, reflexiók és magyarázatok nélkül. A novellákból viszont mindennek az ellenkezője ömlik. A hangos, zavaros, nyugtalan jelen. Az örömmel, bánattal, szerelemmel, halállal teli mindennapok sora. Torokszorító történeteké, olyan emberekkel, akiket mindennap látunk, de nem veszünk észre. Történeteké, amelyek átutalnak egymásra, kapcsolatot teremtenek egymással, megsokszorozzák és általánosítják magukat. Meg persze a fotókat, és fordítva. Elbűvölő szakmai tudással, mesélni tudással: világos, Háy János is kedvét leli ezekben a hidak körül kavargó történetekben. Ezért is tudja annyira természetesen beszéltetni őket, dialógust teremteni köztük és a fotók történetei között, míg végre is így valami fundamentális, jelentőségben a történeteken messze túlmutató is alakot ölthet. VARGA LAJOS MÁRTON Vissza