Előszó
A fénykép - távlat. Mintha szemhunyorítva figyelnénk az embereket, a tárgyakat, a dolgokat. "Madártávlatból" - ahogy gyakran jelzik, ajánlják az idegenforgalmi felvételek.
Budapest, tartja a kitűnő közhely, "a Duna királynője". Ezt a prospektusokból ismert jelzős szerkezetet nem mi aggattuk rá, bennlakók, hanem a rácsodálkozó, gyönyörködő, jóindulatú az idegenek. Akik, ha egyszer látták, máskor is szívesen visszatérnek ide.
Vegyük hát úgy szemügyre a most következő fotográfiákon, nagylátószögből, egy bizonyos távolságból, mint egy tükör előtt forgolódó szépséget. Nem azért, mert közelről minden mai nagyváros elé ködfüggönyt von a gépkocsik, járművek hadoszlopának kigőzölgése, vagy mert - nem látva a fáktól az erdőt, - így túlságosan beleveszünk a részletekbe. Azért elsősorban, mert Magyarország fővárosának a távlat, az elhelyezkedés ad hasonlíthatatlan szépséget. Nem láthatja igazán, aki nem néz alá bármelyik magaslati pontjáról.
Rómának, Lisszabonnak hét dombja van. Itt az utazó jóval többet, s méghozzá hegyeket talál. Ölelésükben ez a kétmilliós nagyváros, mint kagylóban a gyöngy, úgy pihen. A sziklák, a lomberdők, nyáron a kirándulóhelyek, télen a síterepek csak néhány autóbusz- vagy villamosmegállónyira vannak a középponttól.
A legismertebb turista-kilátóhelyekre zegzugos, romantikus lépcsők vezetnek; az itt is látható Halászbástyához, a Mátyás-templom tűhegyes tornyához vagy a Citadellával koszorúzott, a Szabadság-szoborral megjelölt Gellért-hegyre. Oldalában, a hófehér mai Erzsébet-híd fölött, a névadó velencei vértanú püspök térítő keresztje alatt vonultak be ezer évvel ezelőtt a magyarok a keresztény Európa közösségébe.
A Duna, amely a város két felét, Budát és Pestet elválasztja, itt nemcsak folyó: szélesebben, méltóságteljesebben hömpölyög, mint Rómában a Tiberis, Londonban a Temze, Párizsban a Szajna. Két partján kilométereken át elegáns korzókkal, szállodákkal, palotasorokkal, ez Budapest igazi főútja, nekünk ez a Champs-Elysées, az Unter den Linden, a Nyevszkij-proszpekt. Fölötte az elegáns karperecekkel, az ugyancsak szokatlan méretű, építészeti remekeknek is beillő hidakkal. Közülük mostanában kapott új ruhát a legrégibb: a 140. évébe lépő, oroszlánok őrizte Lánchíd, a múlt századi magyar reformkor diadalkapuja.
Vissza