Budapest 1945

Fülszöveg

Könyvünk az 1944-45-ös budapesti harcok nyomait és következményeit tárja az olvasó elé képekben és szövegben. A negyvenes évek vége óta ez az első, dokumentarista erejű fényképekből készült összeállítás, mely bemutatja az ostrom pusztításait. A német és szovjet haderő elkeseredett és kíméletlen harcainak következményeképp a város, lakóival és épületeivel együtt, drámai állapotba került. Az elhúzódó ostrom alatt egész utcasorok és terek tűntek el, vagy változtak át felismerhetetlenül - mint például a Kálvin tér, a Szent György tér, vagy a Szervita tér -, fontos műemlékek dőltek össze, vagy égtek ki menthetetlenül - mint például a Lloyd-palota, a tabáni Rác-templom, vagy a régi Erzsébet-híd -, és jóformán megsemmisült az egész budai Várterület, a polgárvárossal és a Palotával.
Kötetünk történelmi útikönyvnek is tekinthető, melynek segítségével az olvasó egy szétlőtt város sokszor felismerhetetlen utcáin bóklászhat, elcsodálkozva egy-egy ismerős helyszín akkori, néha romjaiban is elegáns képén. Itt tehát nem az újjáépítésről, vagy a hiányos, szétporladt utcasorok mai képéről lesz szó, hanem magáról a hiányról. Amit a penészes, hullaszagú pincékből és a gettó befalazott ablakú lakásaiból kilépő, vagy a szétlőtt vasútállomásra vonatok tetején érkező városlakó érezhetett, amikor otthonát kereste.
Az album lapjain olyan, most először publikált képekkel is találkozhat az olvasó, melyek eddig magángyűjteményekben vagy orosz levéltárakban lappangtak. Emellett igyekeztünk aprólékosan számba venni minden hazai közgyűjtemény vonatkozó anyagait is, hogy amennyire lehet, átfogó képet rajzolhassunk az 1945-ös fővárosról. Hogy mindezt megtehetjük, elsősorban azoknak a lelkes és gondos fényképésznek köszönhető, akik - legtöbbször mindenféle megrendelés nélkül - kameráikkal rögzítették a közállapotokat az utókornak, vagyis nekünk.
A könyvet Ungváry Krisztián bevezető tanulmánya nyitja, melyben a Budapest ostromának szerzője számba veszi és a történész hitelességével ábrázolja az ostromlott város lakóinak szenvedéseit. A sokszor megrázó erejű, zömmel 1945 tavaszán és nyarán készült utcaképeket Tamási Miklós válogatta. Az építészeti és várostörténeti adatokat és emlékeket is bőségesen taglaló képaláírások a szerzők közös munkája.

Azok, akik az ostrom után érkeztek vissza Budapestre, csak nehezen tudták a város egyes helyszíneit beazonosítani. Zilahy Lajos a várost hatalmas csontvázhoz hasonlította. Horváth Zoltán, a Népszava munkatársa az ostrom után csónakkal ért át Óbudára. Az őt igazoltató szovjet katona csak annyit mondott neki, amikor Horváth az állapotok felől kérdezte, hogy "rosszabb mint Sztálingrád". Cikkében így adja vissza első budai sétáját: "... végig az Olasz fasoron egész le a Széll Kálmán térig, egyetlen romhalmaz. S elképzelni sem lehet, hogy itt valaha szép házak álltak, amelyekben emberek laktak, s gondolni sem jó arra, hogy mi történt azokkal, akik ezeknek a házaknak az óvóhelyein húzódtak meg, s kerestek menedéket a veszedelmek elől. A Széll Kálmán téri villamosállomás valami felszántott, feldúlt kőtömeg, amely mögött ijesztő piszkosan, kormosan mered a levegőbe a krisztinavárosi postaigazgatóság tövig kiégett épületének vöröstéglás fala. Mögötte a Vérmező szétlőtt repülőgépek roncsaival, s aztán valami felismerhetetlen romhalmaz mutatja, hogy itt állt valaha a Déli pályaudvar. S aztán a Németvölgyi, Böszörményi út, ahol egyetlen olyan ház sem maradt, amiről elképzelhető, hogy akár egy szobában meghúzódhattak a ház lakói. Nem hónapokig, évekig tartó munka csak maguknak a romoknak az eltakarítása. (...) a Vár nincs. Amerre nézünk, csak sivár, elkeserítő romhalmaz. ... nem is lehet felsorolni, egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a budai Vár megszűnt." Vissza