Előszó
Kerek harminc esztendeje, hogy a történelem és az élet akkori nehéz és zavaros vajúdásában megszületett a Varjú-nemzetségről való krónikás írásom. Utána nyolc hosszú esztendő múlott el jóban-rosszban, tarka összevisszaságban, hogy Kalotaszeg földjéről és népéről írott kicsi könyvecskémben feljegyeztem - emlékezésül és emlékeztetőül - e föld és e nép mindeneknél messzebbre néző, hitéért és dolgozó népe igazságáért életét áldozó fiának, a már félezer esztendeje a földben porladó s nagyon-nagyon elfelejtett Budai Nagy Antalnak históriáját.
Amikor most, hogy az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó jóvoltából a mai új világban új útjukra készülő e két régi s az elmúlt világból való irásomat nézegetem, önkéntelenül is azt kérdezem magamtól - s nem tudom, miért éppen ezt -, hogy annak idején miért is írtam őket, s miért úgy, ahogyan megírtam. S ahogy visszapergetem az esztendőket és ott vagyok a húszas évek elején, magától értetődően válaszolom onnan mostani magamnak: Nem tettem mást, mint tettem azelőtt már húsz esztendők óta: feljegyeztem, felrajzoltam bennük azt a kicsi világot, melyben éltem9 a hegyeket és erdőket és vizeket, a házakat és falukat és tanyákat. És az embereket is, ahogy én őket láttam és az életet, melyet velük együtt éltem. Úgy, ahogyan tudtam. Semmi mást nem tettem, nem is akartam, nem is próbáltam. A Varju-nemzetség emberei mind élő emberek voltak akkor, egyesek a sok-sok százezer és millió emberből, akik időtlen idők óta ismeretlenül itt tusakodtak a földdel, vízzel, erdővel, kővel, állatokkal s urakkal és egymással is: a nagy, nehéz és mégis szépséges élettel. Ezt jegyeztem fel a Varju-nemzetség krónikájában magamnak és magunknak kevés szóval9 egyszerűen: a földet és a népet, melyet vállaltam egy életre, s amely cserébe engem vállalt testvéréül és megosztotta velem minden drágaságát, amit apáitól örökölt: azt a kalotaszegi világot, melynek mindazt köszönhetem, ami bennem emberi és művészi érték. Hogy a Varju-nemzetség meséjét visszavetettem három századdal az időben, annak egyszerű oka, hogy így akadály nélkül mondhattam el azt is, amit jelen időben akkor nem igen mondhattam volna el olyan nyiltan és egyszerűen, ahogy elmondottam. De a hegyek és vizek, az erdők és kősziklák Kalotaszegen nem igen változtak 300 év alatt. Csak az emberek és a gondolatok és az igazság. Az urak múltak el belőle és a szolgák...
Vissza