Buda ostromától a Recski táborig

Előszó

Erdey Sándor írt már egy kitűnő könyvet a recski tábor rabjairól, most Buda ostromát írja meg és ez a rész olyan emlékeket ébresztett bennem, hogy nem tudtam aludni. Szétlőtt karral éltem át az ostromot.
Bizonyos idő eltelte után már valamennyien a Török-pincében tartózkodtunk. A pince végén volt a Szikla-kórház. Idejártam a föld alá, kötözésre. Bejárata előtt a folyosón, több száz súlyosan sebesült haldokló német és magyar katona feküdt. Iszonyatos látvány volt. Ilyen lehetett Dante pokla.
Nagyvárad mellett volt a Stubenberg grófok birtoka, ott ismerkedtem meg a Stubenberg lányokkal. Mikor már mindenki elhagyta a haldoklókat a kórházban - mert nem volt sem gyógyszer, sem orvos ők ketten hordtak a sebesülteknek vizet, igazították meg elcsúszott kötéseiket, cirógatták meg fejüket és vigasztalták őket.
Azon a szörnyű éjszakán, mikor a kitörés elkezdődött, amit Sándor barátom olyan élethűen leírt, ők is részt vettek benne. Az egyik lány, valahol a Széna téren meg is sebesült. Azután egyikük, egykori ezredtársam felesége lett.
Azt mondják, különösek, kifürkészhetetlenek Isten útjai. A Szikla-kórházban Andrássy Ilona kötözött. Később két nagy ügyben is szerepeltünk együtt. Karg Györgyné és ő voltak a fő támogatóink, a kidobott kispapok és a titkos papszentelések ügyében folyó tárgyaláson. Mikor az itt kapott tizenkét évet ültem 1966-ban - 1956 tizedik évfordulóján -, éjjel szabályosan kiloptak a Gyűjtőből és átszállítottak Sopronkőhidára, mert féltek, hogy fellázítom a börtönt.
Kőhidán az egész tisztikar fogadott. Köztörvényesek börtöne volt ez és egyben sokak végállomása. A parancsnok kérdezte, tudom-e hol vagyok? Mondtam, nem. Várta, hogy megrémülök. Én azt válaszoltam, ez egy szanatórium. Én recski rab vagyok. Erre ők döbbentek meg és egymásra néztek. Bár szörnyű minősítéssel küldtek oda, mégis ettől kezdve jól bántak velem.
Mi, volt recski rabok, hálával tartozunk Erdey Sándornak, mert fáradságot nem ismerve, hihetetlen energiával, óriási anyagot gyűjtött össze. Biztosan működik bennünk egy olyan mechanizmus, ami a fájdalmas emlékeket fokozatosan kiszűri a tudatunkból. Vissza