Előszó
Részlet a könyvből:
Amitől tartott, bekövetkezett.
Nem sugallat volt, nem is álomban jött. A bizonyosság mint fuvallat töltötte fel. Korábban is érzett hasonlót, de csak percekre kisugárzón. Ami...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Amitől tartott, bekövetkezett.
Nem sugallat volt, nem is álomban jött. A bizonyosság mint fuvallat töltötte fel. Korábban is érzett hasonlót, de csak percekre kisugárzón. Ami viszont reggel átjárta, az napok múltán sem távozott, áthatva a kedélyét, hogy örökké tart.
Még Balzac hősének szamárbőre a falon egyre zsugorodott, s vele leáldozóban volt a sorsa, ő úgy érezte, élete nincs fogyóban, sőt, állandó, ahogy semmi sem állandó körülötte. Úgyszólván halhatatlan (vegyjele H.).
Már csak az szorul magyarázatra, hogy bekövetkezett az, amitől tartott. A sejtés hónapról hónapéra hatalmasodott el benne: nem élhet azzal a baljóslattal, hogy egyszer csak vége, utcára teszik, megöregszik, befellegzik neki, mert ezeknek a gondolatoknak az elrekesztése, közömbösítése órákat, napokat omlaszt le a hátralevőből. S az elnyomni próbált tudat, hogy meg fog halni, mint gyógyíthatatlan betegség, lassan birtokba veszi. Önvigasztalással próbálta enyhíteni az elmúlása fölötti korai gyászt: nem lesz fájdalmas, pontosabban, nem mindenkinél fájdalmas, sőt, van, aki örül neki, mert megváltja a kínoktól, a külső bajoktól, a leépülés helyett akár megkönnyebbülés jöhet. De azért megmaradt a félsz, a végesség búcsúhangulata.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal