(búcsú)galopp

Előszó

1. enyhén szólva sem vagyok már kisgyerek ám ha harmadszor is úgy vibrál bennem az érzelem hogy újra kell galoppoznom törékeny életem akkor az előző lírai folyamokból valami csak kimaradt a verset körmölgető curriculum vitae után jött egy absztraktabb akarat ki lehajolni minden tényhez már fáradt s bár kerüli a hétköznapi megszokott imákat egyre gyakrabban különös légiesre vágyik föntről bekörözni de már nem kaparászni a hétköznapok kis csodáit a tónusokat csak sejteni egyben ahogy a hajnali maszatos ébredéskor lassú belső morajlások mentén megerednek és taszítanak az elvégzendő feladatok felé hogy némi szürreális közjáték után belopakodj az egyetemes biológiába melyben nagyapa bajusza és salvador dali éppen olyan árva mint a kertek laza homokját hajnalra föltúró vakond felkavar ez a magán lélekben jegyzett kozmikus biológiai forradalom mivel a levegővétel sem sikerül már úgy mint néhány éve nem csak kanyargós földes utakon nem érsz a hegyek gerincére de már hosszúak neked a megszokott verssorok is ahogy megállsz a várra menő köves ösvények felénél friss levegőt kapkodni éppúgy ez a tágasra nyújtott rímkényszer sem boldogít fejezné be impresszionista kopogással minél hamarabb az ironikusan elképzelt ihlet a sorokat s hiába tologat oda illőnek vélt ötletes jelzőket a megeredt költői szándék számodra már az elkapott toldalékos szerkezet sem osztatlan ajándék a nagy nekibuzdulásból kilóg az ornamentika gyanúsan kacskaringósra rajzolt kényszere s egyre csak azért leskelődnél magadban a megeredt írás képes-e a kimosott tiszta ingek egyszerűségével fölfényleni hogy utánozhatatlan naivsággal szószövevényként is fönnmaradjon ne torpanjon meg a divatosra sikált mindenkori gangon melyet föltapicskálnak túldimenzionált imitátorok - nem erre a légszomjra nincsen már torok de legalább lebegjenek előtted az évezredes vágyak melyekben a bonyolult egyszerűségből hazatalálnak az egyenként esendő élők a tisztes életet és könnyű halált remélők kiknek már régóta visszafelé pereg az óra s úgy poroszkálnak a fojtogatásba billenő takarodóra hogy múltjukban valami régies rendet teremtenének törmelékek millióiból rakva az egészet logikusnak tűnő egyenes sorba ha pedig az egymást szorító kapcsolatok némelyikét a tobzódó idő elsodorta finom érzelmi szilikonnal Vissza