Búcsú sosem-volt Ithakámtól

Előszó

Kell-e egy költőnek prózában is megírni élete történetét? Hiszen benne van az a versekben, széthintve száz és ezer felé; összerakható az életművéből. A vers ugyanis kiszolgáltatja a létrehozóját, mindent elmond róla. Bármiről ír a költő, egyben magáról is vall. Amikor nem a tematikájával, akkor az eszköztárával. A jelzőivel, a metaforáival, a gondolatait és indulatait láttató képeivel. Mégis jó, hogy számvetés született most. Olyan prózai vallomás, amilyet csak költő képes ilyen szépen és pontosan megírni. Ihász-Kovács Éva pályáját féltő figyelemmel kísértem mindig is. Pályakezdő korában olyan helyzetben voltam, hogy én is segíthettem egy kicsit neki elindulni a rögös úton. És most én is büszke lehetek rá, büszke lehetek Ihász-Kovács Éva költőre, mert kitérők nélkül, magabiztosan ment végig a Parnasszusra felvivő, rögös úton. Szeretem költészetét, számos verse segített élni engem is. Szeretem önzetlenségét, hiszen mint a Batsányi-Cserhát Művészkör főtitkára, és mint lapkészítő fáradhatatlanul tevékenykedik most is, nem rivalizálva a pályatársaival, hanem bátorítva, támogatva őket. És főleg ezért szeretem: "Testvéreim ők, a hajnali munkába menők: a vállukra - szíjra - erősített táska zsíroskenyér-harapása is enyém."
Igen, Akinek a nemzet nem egyfajta elvont fogalmat jelent, hanem dolgukat tisztességgel tevő közemberek testvéri közösségét, az testvérem nekem is. Legyen tanulságos, felemelő olvasmány életének regénye. Vissza