Búcsú a tegnaptól

Előszó

Sohasem tartottam saját személyemet olyan fontosnak, hogy elmeséljem másoknak életem történetét. Sok mindennek kellett történnie, mérhetetlenül többnek, mint amennyi egy-egy nemzedéknek eseményekben, szerencsétlenségekben és megpróbáltatásokban osztályrészül jut, míg bátorságom támadt ahhoz, hogy könyvet írjak, amelynek főszereplője, helyesebben középpontja, magam vagyok. Mindennél távolabb áll tőlem az a szándék, hogy előtérbe tolakodjam, legfeljebb annyira vállalkozom, mint a vetített-képsorozat magyarázója. Az élet szolgáltatja a képeket, én csak a szavakat adom. Nem annyira a magam sorsát beszélem el, inkább egy nemzedékét, a mi generációnkét, amelyet a történelem folyamán mindennél súlyosabban terhelt meg a végzet. Mindenkit, a legkisebbet és a legjelentéktelenebbet is, legbelsőbb létében dúlták fel az európai föld szakadatlan vulkánikus megrázkódtatásai. A számtalanok közepette csupán annyi az előjogom, hogy mint osztrák, mint zsidó, mint író, mint humanista és pacifista mindig pontosan ott álltam, ahol ezek a földlökések leghevesebben hatottak. Háromszor döntötték romba házamat és létemet. Eloldottak minden egykor létezőtől, a múlttól és drámai hevükkel belehajítottak az űrbe, abba a laza bizonytalanságba, amelyet már olyan jól ismertem. De nem panaszkodom, mert éppen a hontalan az, aki valamilyen új értelemben szabaddá lesz és csak annak nem kell tekintettel lennie semmire, akit nem köt már semmi. Így remélem, hogy teljesíteni tudom a hív korábrázolás egyik főfeltételét: az őszinteséget és az elfogulatlanságot.
Elszakadtam minden gyökeremtől, sőt még a földtől is, mely ezeket a gyökereket táplálta. Szabad vagyok, mint alig valaki az idők folyamán. Nagy és hatalmas császári birodalomban, a Habsburgok monarchiájában születtem ezernyolcszáznyolcvanegyben. De ne keressük a térképen: elmosták nyomtalanul. Bécsben nőttem fel, e kétezeresztendős világvárosban, amelyet úgy kellett elhagynom, mint a gonosztevőnek, mielőtt német tartományi várossá süllyesztették volna. Irodalmi műveimet - azon a nyelven, amelyen megírtam - hamuvá égették, ugyanabban az országban, ahol könyveim millió meg millió olvasó barátságát szerezték meg nekem. Így nem tartozom már sehová. Mindenütt idegen, legfeljebb vendég vagyok. Még szívem szerint választott, tulajdonképpeni hazám: Európa is elveszett számomra, amióta öngyilkos módon, immár másodszor szaggatja szét önmagát testvérháborúban. Akaratom ellenére lettem tanúja az értelem legszörnyűbb csatavesztésének, az erőszak legvadabb diadalának, amely az idő krónikájának határain belül lezajlott; megszégyenülten jegyzem fel, hogy még nem akadt nemzedék, amely ilyen szellemi magasságból, ekkora erkölcsi zuhanást szenvedett volna el, mint a miénk. Abban a kis időközben, amely szakállam serkedése és őszülése közt eltelt, ebben a félszázadban, több gyökeres változás és fordulat történt, mint máskor tíz emberöltő alatt. Jelenem annyira különbözik minden tegnapomtól, föllendüléseimtől és bukásaimtól, hogy néha úgy tűnik, mintha nem csupán egy, hanem több, egymástól teljesen elütő létem lett volna. Vissza