Búcsú a fegyverektől

Előszó

Észak-Amerika függetlenségi harcának legérdekesebb része: az irodalom felszabadulása Európa forma-bilincsei alól. Ez a harc aránylag nem régen kezdődött. Poe, aki legalább egy tucat európai írót termékenyített meg, lényegében maga is európai volt. Longfellow európai formába szorította az indiánus mondákat. Mrs. Beecher-Stowe világtörténelmi jelentőségű giccse Dickens-utánzai, Cooperben, Bret Harteban csak a tárgy amerikai. Az igazi amerikai hangot egy költő - Walt Whitman - s a száraz humor mestere, Mark Twain találta meg elsőnek. De még utánuk is évtizedekig eltartott, amíg az egész amerikai irodalom megtalálta a maga hangját. A huszadik század írói valósággal újra felfedezték Amerikát. S attól a pillanattól fogva, hogy az európai látásmódtól, az európai kifejezésmód nyűgétől megszabadultak: mondanivalójuk lázasan érdekelni kezdte Európát. A felszabadító háború támadó háborúvá lett. Kapásból felsorolhatunk egész sereg amerikai írót, aki Európában éppen azzal vált népszerűvé, hogy a modern Amerikának új életformáit, típusait, sőt a szó földrajzi értelmében új (irodalmilag szűz) területeit fedezte föl.
Rölvaag - akit egyébként norvégból fordítanak új hazája nyelvére - az északi farmerek norvég bevándorló őseiről, az „úttörőkről" s azoknak elamerikaiasodott gyermekeiről ír. A másik skandináv-amerikai, Martha Ostenso, szintén a parasztság epikusa. A Dél „fekete kacaját" rögzíti meg Sherwood Anderson.
Vissza