Bro útja

Fülszöveg

A Magyarországon is nagy sikert aratott A jég című regény szerzője, Vlagyimir Szorokin a posztmodern orosz irodalom egyik világszerte legismertebb, heves vitákat kiváltó alakja. E regényében tovább szövi a Fény Testvériségének mondáját. A Bro útja, bár másodikként íródott, A jég történetének előzményeit mondja el. A főhős a klasszikus családregények elbeszélő modorában járja be a 20. század első felének Oroszországát, majd az űrbéli anyag érintésére szíve felébred, s ő fokozatosan átalakul, mint ahogy közben átalakul az írás módja is. Átváltozása nyomán újonnan szerzett társaival együtt apránként elszakad a föld lakóitól, az emberektől. Az emberek világát kívülről látja, célirányosan ténykedő robotok világaként észleli, így írja le a 20. századi történelmüket is. Ugyanakkor kitartóan kutatja közöttük a Testvériség tagjait, hogy rátaláljon a Nagy Kör megalkotásához, azaz a világharmónia megteremtéséhez szükséges huszonháromezer kiválasztottra, akik a szív hangján szólnak egymáshoz. A jég és a Bro útja után 2005-ben napvilágot látott a trilógia harmadik könyve is, 23 000 címen.
„Akkor felfogtam, miért jöttem ide. Sírva fakadtam a boldogságtól. Rátaláltam az óriásira és meghittre! Ujjaim sima felületét tapintották. Szívem zsongítóan dobogott. Éreztem: menten eszméletemet vesztem. A fejem erre egy pillanat alatt kitisztult. Isteni űr csilingelt benne. Ujjaim pedig lázasan tapogatták, egyre simogatták a víz alatt a Jeget. Ahogy zokogtam, torkomon akadt a víz. A Jég pereme egyenletesen felfelé nyúlt. Kétségbeesetten ellöktem magam a víztől. És felkúsztam a Jégre, mint egy gyík. Egészen vékony vízréteg fedte. Remegve, zokogva kúsztam, és kúsztam egyre tovább a Jég domború felületén. Körös-körül, egészen a távolból felsejlő dombokig békalencsével fedett, tükörsima láp húzódott. Alatta szunnyadt a Jég irdatlan tömbje. A meghitt tömb húsz éve hevert csendben, és rám várt. Húsz év kellett ahhoz, hogy rátaláljak a Jégre! Sírás rázta a testem, meggörnyedt tőle. Tűzforró voltam. Minden egyes szívveréstől összerázkódtam. Fuldokoltam a láp nyirkos levegőjétől. Előttem kissé megnyílt a zöldes békalencse. És ott, a holdfényben megcsillant a Jég! A kristálytiszta Jégnek egy apró kis szeglete! Felemelkedtem, és a vizet fröcskölve, a láp évezredes, zöldes hártyatakaróját felkavarva odafutottam. Jég! Jég, kékesfehér, ragyogó Jég! Mily tiszta! Mily erős! Mily meghitt!" Vissza