A vetélytársnők

Előszó

A közmondások, amint az egyik országból a másikba, egyik néptől a másikhoz vándorolnak, gyakorta változnak és az eredetitől teljesen eltérő formákat öltenek. Ez a változás már magában teljesen alkalmas arra, hogy a nemzeti különlegességeket megvilágítsa. Így például a franczia azt mondja a nagyon szerencsés emberre, hogy "sisakkal született", mig az angol azt tartja, hogy "születésekor ezüst kanál volt a szájában." E két eltérő mondás igen szépen fejezi ki a két nemzet eltérő gondolkozásmódját. Csendes, nyugodt természetű ember láttára a franczia igy szólal meg: "Lassu viz partot mos." Az olasz emigy fejezi ki ezt a gondolatot: "Még a csendes viz is elragadja néha a hidakat", az angol ellenben igy: "Csendes vizek mély medret mosnak." És mindegyiknek igaza van - a maga hazájában.
Ez a csendes vizről szóló közmondás tolul most az agyamba, mikor egy történetet akarok elmondani, amely a mult őszön játszódott le Párisban. Nem tudok egy képet találni, amely találóbban, rövidebben fejezné ki az érzések összességét, amelyet ez a kis szerelmi dráma bennem keltett. Olyan személyek beszélték el nekem, akiknek szavahihetőségében nem lehet kételkednem. Egészen természetesnek fogja azonban mindenki találni, hogy a szereplők nevét titokban tartom. A kis szalontragédia minden feltűnés nélkül, igen csekély számu személy között játszódott le, ugy, hogy a neveknek és néhány részletnek megváltoztatása teljesen elegendő lesz arra, hogy avatatlanok a titok fátyolát föl ne lebbenthessék. Vissza