Boszporusz felett a híd (dedikált példány)

Fülszöveg

Az El Camino - Az út és a Tibetben a lélek után Tolvaly Ferenc újabb lélekutazásra vállalkozik. Keresi a mulandóban az örökkévalót. A nyugvópontokat. A pillanatokat, amikor az élet legyőzi az időt.
A regény főhőse, a Németországban élő magyar agykutató keresztúthoz ér: elveszti a feleségét, és nem sokkal ezután súlyos, rejtélyes betegség viszi el egyetlen fiát is. Ő, aki mindentudónak hitte magát, még azt sem tudja, mibe hal bele a fia. A halálos ágy mellett döbben rá, hogy nem is ismeri a fiatal férfit, aki őt apának hívta. Mit kezdjen magával? Mennyit ér kapaszkodója, az egzakt tudomány? Hogyan kerülhet közelebb saját lelkéhez, amikor eddig keveset törődött érzelmekkel, indulatokkal, ösztönös felismerésekkel, s legfőként: nem volt benne hit?
Fájdalmas önkereső és öngyötrő út vár rá, amelynek kiindulópontja az egzotikus, ellentmondásos Marokkó. Tanger az a hely, ahol a gyászmunka elkezdődik. Hősünk itt ismerkedik meg mindazokkal, akik a lelki békéhez és megnyugváshoz vezető utat az iszlám hiten és bölcsességen keresztül mutatják meg neki.
Belső útján a tudós nemcsak önmagát kezdi megtalálni, hanem egy másik világot, idegen szemléletet is megtanul elfogadni. Mi pedig bejárjuk vele együtt a politikai, vallási aktualitások miatt is egyre fontosabb Marokkót, Kis-Ázsiát és Szaúd-Arábiát, s közelebbről megismerjük az iszlám számunkra nehezen hozzáférhető világát. Elkísérjük őt a mekkai zarándoklatra is, amelynek során ugyanazt halljuk, mint bárhol, ahol a békesség utáni óhaj kap hangot. Ahol bizonyossá válik, hogy a megélt hit, a megismerés, a szeretet és az egymáshoz vezető út lehet az összetartó erő, s a közös újjászületés záloga. Vissza