Előszó
Részlet a könyvből:
- És tudja már? Megmondtátok neki?
A nyurga, neuraszténiás képű szanitéchadnagy leverten nézett a komor ezredorvosra:
- Igenis, ezredorvos úr! Kranz törzsorvos új...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
- És tudja már? Megmondtátok neki?
A nyurga, neuraszténiás képű szanitéchadnagy leverten nézett a komor ezredorvosra:
- Igenis, ezredorvos úr! Kranz törzsorvos új megmondotta.
- És... mit szólt hozzá? Hogyan fogadta?
- Semmit sem mondott, ezredorvos úr! Mélyen, szívettépően sóhajtott és a falhoz fordult.
A sovány, szőke gyerek csüggedten bámult a folyosó túlsó falára. Mintha ő is a szilárd falnál keresne védelmet a túlnehezen ostromló nyomorúság ellen.
- Jobb szerettem volna, ha sír vagy káromkodik - tette hozzá halkan.
- És ha elgondoljuk, hogy ezer és ezer férfi nyomorodott meg - mormogta keserűen az ezredorvos.
A szanitéchadnagy ködös gyerekszeme elszakadt a fehérre meszelt faltól, most a folyosópadló kőkockáit nézte:
- Ezredorvos úr, én attól tartok, ha kibocsátjuk a főhadnagy urat innen: felül a vonatra. Visszautazik Pestre. Ahogy megérkezik, egyenesen fölmegy a legelső útjába került új bérpalota ötödik emeletére, onnan leveti magát az udvarba.
- Tekintettel arra, hogy már nem lőheti főbe magát és nem tudja beretvával elvágni a nyakát - mondotta fanyarul az ezredorvos.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal