Ő meg én I-II.

Előszó

„A Lelki Naplók megjelentetésében nem volt hiány már vagy félévszázad óta. Sőt! Azt hihetnénk, újabb „misztikus invázió" indult el, - hogy Bremont Atya kedvenc szavával éljünk.
Felsoroljuk-e közülük a legnevezetesebbeket? Lucie-Christine följegyzéseit, Louise Claret anyáét, a Szentháromságról nevezett Erzsébet írásait, vagy Anzelma nővérét, Leseur Erzsébetét, Menendez Jozefa közléseit, vagy a „Cum Clamore Valido" címen összegyűjtött iratokat, és végül, hogy ki ne felejtsük a legnépszerűbbet e művek közül, Kis Szent Teréz önéletrajzát „Egy lélek történetét"?
Helyénvaló-e ezek után még egy újabb „lelki napló" kiadása, amelynek mivoltára semmi utalás nincs, csak egyszerű, de sokatmondó címe: „Ő meg én."
A különbség az „Ő meg én" és a felsorolt művek között az, hogy ennek írója nem él a zárda négy fala között, nem otthonülő személy, még csak nem is családanya, akit csupán a családi tűzhely gondjai foglalnak le. Az itt elénk táruló látóhatár nem bezárt kis kert. Nagyon is tágas világot fog át lelki feljegyzése, jár be írója, ez a mi világunkban élő hölgy... és bevon mindent bűvkörébe, az isteni miliőbe.
Jár Franciaország minden útján, sőt jóval azon túl: Montrealtól Algírig, Rómától Québec-ig, Kairótól Palermóig. A vonaton, autóbuszon és a hajón, - a földalattin is, a színházban is „Ő", az Isteni Társa mindig jelen van, egymást el nem hagyják. Bár ezer dolog vonja magára figyelmét - mégis a lélek bensejében összeszedetten - Őt törekszik hallgatni. Vissza