Beszédek

Előszó

Nagycsütörtök. 1994. márc. 31.
A papság szentsége.
1. Ma Nagycsütörtökön az Utolsó Vacsorára emlékezünk, ahol az evangélista tanúsága szerint Jézus szeretetének legnagyobb jelét hagyta apostolaira és az egész világra. Ez a jel az Eukarisztia, az Oltáriszentség. Szeretetének jele, mert belefoglalta alázatos szolgáló életét (amit a lábmosásban fejezett ki szimbolikusan), szenvedését, kereszthalálát és feltámadását, és mindezt éltető táplálékként adta nekünk. Ma este majd minden pap hívei közé megy, velük együtt az Utolsó Vacsorára emlékező szentmisében megünnepli ezt a mélységes titkot, üdvösséges pillanatot. Most azonban e nap reggelén összegyűltünk a székesegyházba. A püspök, körülötte a papok és a hívek, hogy az Oltáriszentség szerzésének egy másik aspektusát is megünnepeljük. Ez pedig a papság, a papi hatalom átadása, ami szintén beletartozik abba a kifejezésbe, hogy "szeretetének legnagyobb jelét adta". Hiszen az Oltáriszentség isteni titkában benne van Jézus, aki értünk adta önmagát, benne vannak azok, akiket testével és vérével táplál, és ott vannak azok, akikre ezt a táplálékot rábízta, hogy cselekedjék az ő emlékére. Ezért tanították a szentatyák, hogy a szentmise az egyház legtökéletesebb képe itt a földön. Ebben a szentmisében papságunk eredetét ünnepeljük, megszenteljük az olajakat, melyek szentségek eszközei lesznek papi hatalmunk gyakorlásakor, és megújítjuk papi ígéreteinket, amellyel Krisztus szolgálatára szenteltük életünket. Vissza