Börtönnapló

Előszó

Részlet a könyvből:

"Megnéztem a filmet, lekapcsoltam a számítógépet és befordultam azzal a jóleső, szemlehunyós, álmos érzéssel, amely után pillanatok alatt elalszik az ember. Így is történt, mély álomba zuhantam. Ha akarnék sem tudnék visszaemlékezni, mit álmodtam. Egy biztos, dörgésre s lövésre ébredtem fel. Csak hirtelen felültem, s próbáltam elűzni a kábaságot a fejemből. Tényleg lövések... Felpattantam az ágyból, a fejem zúgott, egy szál alsógatyában körbenéztem a szobában. A lövések s ordibálások hangja közeledett. Istenem - gondoltam - ez közeledik.
Tipegtem-topogtam, a térdem kissé megrogyott, s kerestem egy lyukat, mint egy kis egér, ahol elbújhatok, eltűnhetek, mindenki szeme elől. Nem találtam, s a fejem egyre jobban vészterhesen zúgott. Megfagyva álltam az ajtó előtt pár másodperccel az ébredésem után. Pedig óráknak tűnt. Mi a fenét csináljak? - kérdeztem, s hangtalan, szótlan a fogaim közt Isten segítségét kértem. Hirtelen jobbra léptem egy kicsit, s pár pillanattal később egy lövést eresztettek az ajtóba, s még egyet, s még egyet. Én meg ott álltam az ajtóval szemben, bal felemen elszállingóztak a lövések, amit akkor a gyors események s a fejem zúgása miatt észre sem vettem. Berúgták az ajtót, s egy fegyveres állarcos katona vagy rendőr állt velem szemben.
Szembenéztünk egymással. Talán meglepődhetett, hogy az ajtó előtt állok, és még élek. Mert csak áll, s nézett, fegyverét felém szegezte. A rendőr odajött, lehajtotta a fejem a földre, kábelkötöző szalaggal összekötötte a kezeim, majd gyengéden kivezetett a folyosóra, ahol egy fél pillantásra láttam Mariót. Egy inget kötöztek a fejemre, a szótlan rendőr eltűnt, helyette a közelemből más, ordító rendőrök érkeztek. A földön térdelve, hátrakötözött kezem, lehajtott, s betakart fejem ellenére a mellettem elhaladó emberek belém rúgtak, vagy megütöttek, miközben szitkokat szórtak, ordítottak. - Meg fogsz halni - ez volt a leggyakoribb frázis, s akkor, abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy meg is fogok. Egyszerűen elvisznek, s lelőnek, mint egy kutyát. Üveg- és fa-törmeléken keresztül vittek a lépcsőn, majd betettek egy kocsiba, s két rendőr között összeszorítva, kanyarogva haladtunk valamerre. Megálltunk. Az emberek kiugrottak, s én egyedül maradtam az első ülések valamelyik utasával, aki sziszegő és kacajra fakadó hangjával megint a megölésemre emlegette. Ezt egy pisztollyal nyomatékosította úgy, hogy mindegyre a fejemhez nyomta." Vissza