Bortnyik Sándor: Géplovag

Előszó

A két világháború közötti időszakban talán csak egyedül a mozi volt képes arra, hogy a maga teljességében visszaadja a modern élet, a modernitás, és az arra reflektáló modernista művészet hihetetlen komplexitását és dialektikáját. Ha két műalkotással lehetséges lenne reprezentálni a modern világ lenyűgöző harmóniáját és zavarba ejtő disszonanciáját, vagyis az ember és az általa teremtett kultúra kétértelmű szimbiózisát, akkor Dziga Vertov filmje, az Ember a felvevőgéppel és a Berlin, egy nagyváros szimfóniája (Walter Ruttmann alkotása) jó eséllyel pályázna erre a két posztra. Az utóbbiról nem kisebb személyiség, mint Kassák Lajos írt elragadtatott recenziót a Nyugatban: „A filmnek nincs novellisztikus tartalma, nincs tendenciózus társadalmi beállítottsága, félreérthetetlenül önmagáért való, a filmalkotás jelentőségét reprezentáló produktum. Nem elbeszél, hanem megtörténik. Az élet játéka a síkon a szemeinken átjön el hozzánk, és elfelejteti velünk háttérbe szorult halló-, tapintó- és beszélőszerveinket. S valóban vagy legyőzhetetlenül elfogultnak, vagy a képélet fölfogására képtelennek kell lennie annak, aki a szemei előtt lepergetett szalagból nem érzi a részben alvó és részben már ébredő nagyváros életlüktetését. Érezni a csöndet, a szürke levegőt. És az üres utcahosszból a szél most előhömpölyget egy árván maradt, tiszta papírlapot. A szürke egyhangúságban ez a fehér forma már előhírnöke a bekövetkező égi világosságnak és a földre kárhoztatott emberek, állatok és gépek megmozduló harcainak és robotjainak." Vissza