Az irodalom visszavág 2004. ősz

Előszó

Részlet a folyóiratból:

"Nem akarok felejteni, ezért írok. Ezt írom a naplómba: kétségbeesett kísérlet emlékgyártásra, az utolsó napon. Az utolsó előtti napokon a parányi erkély kiszögellésébe kuporodom, ahonnan lelátni az utcára, a térdem felhúzva, rajta a rózsaszín jegyzetfüzet, és próbálom különválasztani a szálloda hangjait a lenti ordítozástól és az üvegcsörömpöléstől, amely hajnaltájt csatazajjá erősödik, amikor a vendéglősök a kukába ürítik az aznapi termést. Ez a zaj hozzánőtt a szállodához, nem lehet elválasztani tőle, ahogy a tengertől sem a zúgást. Most délután van, épp visszajöttünk a tengerpartról, ami itt óceánpart homokos kis öblökkel és nagy strandokkal, jéghideg vízzel, lehetetlen úszni, bemegyünk és már jövünk is ki - szóval fehérbort kortyolgatva a panoptikumon merengek (Lisszabon és Cascais között volt félúton), ahol megelőztünk, aztán bevártunk egy gyerekcsoportot, hátha velük nem ijesztenek annyira a jelenlétet sugárzó halott viaszfigurák és a szellemvasúthoz illő rémségek. Velük együtt rohantunk kifelé sikoltozva a kerékbe tört ember és egy fekete csuklyás csontváz közt, egy vigyorgó patkány kaffogott a csontváz sarkában, de ahogy kiértünk, az egyik gyerek rögtön kitalálta, hogy menjenek vissza, erre mind visszatódultak, míg az első fel nem sikoltott és akkor iszonyúan futottak kifelé és nevettek. Naplójegyzet: kétségbeesett kísérlet emlékgyártásra, az utolsó napon. A transzferben várjuk, hogy induljon a gép: egy kis terembe zsúfoltak minket és mi titkon gint iszogatunk Air Franceos üvegpohárból, mintha csak vizet innánk, de a borókaillat úgyis elárul, bár ezek itt, körülöttünk úgy tesznek, mintha észre se vennék, mert jól neveltek és európaiak, és nem kíváncsiak a mi ostoba félelmeinkre. Előveszem a füzetem és leírom: Lisszabon napszítta sárga, vakít a nap - vajon látszik-e majd a felvételeken? És látszik-e majd a lüktetés, ami Lisszabonból árad: a kávéházak, a kocsmák, a fado, a hasisárusok idétlen sziszegése? És ha nem látszik, mert mindenre fel kell készülni, hogy fogom elmagyarázni otthon, tiszta képtelenség! - ekkor felborul a pohár a lejtős széken, a gin kiömlik és egyre terjed, meg kéne állítani, mert a szag is terjeng vele együtt, hol egy papír zsebkendő, talán jobb lenne eltenni a füzetet és békében várni, hogy fölszálljunk." Vissza