Fülszöveg
Boros Gábor önéletrajzi ihletettségű regényében elénk tárul - a történelem forgatagában - az Erdélyben élő emberek sorsa a századfordulótól a rendszerváltásig.
A kettő elválaszthatatlan egymástól: összefonódik benne az egymást felváltó rendszerek kiszolgáltatottsága az emberi kiszolgáltatottsággal.
A szarejevói lövések eldördülése után Erdély sorsa megpecsételődött - hatalmi taktikázások tárgya lett. Lehet, hogy a két világháború, a zsidóüldözés, a kommunista diktatúra borzalmairól kialakult kép bennünk van, még ha át sem éltük azokat, de vajon, el tudjuk-e képzelni az erdélyi magyarság sorsát?
Muresán - magyarosított nevén Bakosi István - tipikus szülötte a többnemzetiségű Erdélynek: „román szülőktől születtem, és magyarok, zsidók, németek, ukránok és cigányok neveltek föl engem... Ha azt akarod tudni, milyen nyelven gondolkodom, akkor azt felelhetem, hogy magyarul."
Pista szerelemgyerekként, embertelen körülmények között éli meg a gyermekkorát. Az éh- és fagyhaláltól a...
Tovább
Fülszöveg
Boros Gábor önéletrajzi ihletettségű regényében elénk tárul - a történelem forgatagában - az Erdélyben élő emberek sorsa a századfordulótól a rendszerváltásig.
A kettő elválaszthatatlan egymástól: összefonódik benne az egymást felváltó rendszerek kiszolgáltatottsága az emberi kiszolgáltatottsággal.
A szarejevói lövések eldördülése után Erdély sorsa megpecsételődött - hatalmi taktikázások tárgya lett. Lehet, hogy a két világháború, a zsidóüldözés, a kommunista diktatúra borzalmairól kialakult kép bennünk van, még ha át sem éltük azokat, de vajon, el tudjuk-e képzelni az erdélyi magyarság sorsát?
Muresán - magyarosított nevén Bakosi István - tipikus szülötte a többnemzetiségű Erdélynek: „román szülőktől születtem, és magyarok, zsidók, németek, ukránok és cigányok neveltek föl engem... Ha azt akarod tudni, milyen nyelven gondolkodom, akkor azt felelhetem, hogy magyarul."
Pista szerelemgyerekként, embertelen körülmények között éli meg a gyermekkorát. Az éh- és fagyhaláltól a „nagyságosék" mentik meg, akik családtagként viselik sorsát, jelképezve a felvilágosult arisztokrácia szűk rétegét. Gyermekként temeti el a szüleit és egyik testvérét, a többiek nevelőszülőkhöz kerülnek. A család szétesik, magára marad. Mégis talpra áll, majd megvalósul az álma: családot alapít, felveszi testvéreivel újra a kapcsolatot, kialakítja Erdélyben, saját szülőföldjén maga körül azt a kis világot, amiben boldogan él.
De a sors - mint olyan sokszor - közbeszól. Gyermekei a kivándorlást választják, miután ellehetetlenül a helyzetük, s közben a felesége is meghal. Bakosi István azonban Erdélyben marad, ott ahol „egy kis világosság sosem ártott, ha a lelkem mélyén terjedt a sötétség és a szívem melyén az egyedüllétűség."
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy az emberi gyarlóság, gonoszság, becstelenség ellenére, hogyan tud valaki ennyire humánus, tisztalelkű maradni? A sok elszenvedett keserű, fájdalmas rúgások ellenére embernek maradni, megbocsátani?
Az író katartikus záró sorai azt hiszem, felelnek erre a kérdésre: „a szívemben még ott dobog a szeretet a többnemzetiségű embertársaimért, akiket a jó Isten azért teremtett Szigetre, hogy megtanulhassa rajtuk keresztül más is, miként kell békességben és szeretetben élni. Lehet az gazdag vagy éppen szegény ember, ha a lelkében megértés lakozik, még a Mennyországba is bebocsátatik..."
S ennek vannak koronatanúi is..
Vissza