Hírmondó 2014. tavasz-tél

Előszó

Részlet:
A 150 éves örökifjú ünnepelt
Richard Strauss (1864-1949)
1894 júniusában Franz Strauss, a müncheni udvari zenekar kürtöse lelkendező örömmel számolt be apósának, Pschorr müncheni serfőzőnek, hogy a család egy egészséges, pufók újszülöttel gyarapodott, aki Richard néven fogja éltét leélni. A világ zeneszeretőinek szerencséjére ennek a kis emberkének hosszú élet adatott meg. Megérve a 85. életévét és annak megünneplését, sorsában megnyugodva és bízva az elkövetkező békésebb időkben, 1949 őszén adta vissza lelkét Teremtőjének.
Csodagyerek volt, ha nem is un. mozarti értelemben. 4 éves korában már zongorázott, hegedült, és 6 esztendős korában édesapja írta le diktálás után a kisfiú kompozícióit. 10-11 esztendősen egész komolyka művek születtek, 15 esztendős korában már egy szimfóniát is írt, amit később be is mutattak. Zongorázni és hegedülni tanult, további zenei tanulmányait (összhangzattan, harmonizálás, kontrapunkt), szigorúan magánúton végezte, nem járt sem zeneakadémiára, sem konzervatóriumba. Hogy hangszerelni hogy tanult meg ....? Miért, Wagner hol tanult meg? Azt nem tanították annak idején. Tucatjával hallgatott végig operaelőadásokat. Könnyű dolga volt, mert az édesapja a müncheni királyi udvari operaház első kürtöse, így majdnem minden este ott ült a színházban. Első operai élménye, amelyről beszámolt, 10 esztendős korában a Bűvös vadász és a Varázsfuvola. Később édesapja eltiltotta a Wagner operák megtekintésétől, mert úgy nyilatkozott Wagnerről, hogy az egy bayreuthi szélhámos. Nem bírta elviselni; annak ellenére, hogy a Mesterdalnokok és a Tristan bemutatóján csodálatosan fújta ezeket a wagneri kürtállásokat. Amikor később Wagner Bayreuthba hívta, azt mondta, hogy oda nem megy. Azt mondta erre Wagner, de uram, itt Münchenben is az én darabjaimat fújja, miért nem jön el nyáron Bayreuthba? Az más, itt állami hivatalnok vagyok, itt azt kell fújnom, ami műsoron van, de önként azért nem! Richardot viszont minden érdekelte, ami opera, ami zene, ebbe még egy Tannhäuser is becsúszott - óhatatlanul. Ez azért hatott az ifjú Richard érzékeire, újabb Wagner művek meghallgatására sarkallva. A Siegfriedet viszont borzalmasnak találta. Nagyon hosszú, nagyon hangos, ugrálnak föl-le a szekundok, a nónák egyszerűen nem lehet elviselni. Aztán nem sokkal később őnála is elkezdtek ugrálni a szeptimek és nónák föl-le, és őnála is ugyancsak szól a zenekar, igaz, egypár év eltelt közben. Vissza