Szívtépő

Fülszöveg

„A hodály közepén, a négyoldalt fölállított templomi székek gyűrűjében egy szabályszerű ring emelkedett, négy faragott oszlop között, melyet erős drótkötelek tartottak, köztük bíborszínű bársonykötelek voltak kifeszítve. Két átellenes oszlopra Jézus életének szokásos jelenetei voltak kifaragva: Jézus vakargatja a lábát az út szélén, Jézus benyakal egy liter vörösbort, Jézus pecázik, egyszóval a klasszikus sulpiciusi szentképgyűjtemény fő darabjai. A két másik viszont már eredetibb vonásokat mutatott. A Holtottóhoz legközelebb eső, bal oldali oszlop önmagában egy háromágú, heggyel felfelé állított szigonyt formázott, s olyan pokoljelenetek voltak ráfaragva, hogy még egy dominikánus is belepirult volna. Vagy több dominikánus. Vagy akár a jezsuiták generálisa. Az utolsó, kereszt formájú oszlop szokványosabb módon a plébánost ábrázolta, hátulról, anyaszült meztelenül, amint egy inggombot keresgél az ágya alatt."

A filozófusok már évezredek óta töprengenek az emberi lét alapkérdésein. Kik vagyunk? Mi dolgunk a világban? Vajon volt-e Ádámnak köldöke? E regény - a Cartaphilus Kiadó Vian-életműsorozatának egyik első kötete (a two in one Vian-Sullivanhez méltó ötletnek gondoltuk ugyanis, hogy rögtön két „első kötettel" indítsuk útjára a sorozatot) - másféle kérdéseket vet fel, melyek talán nem ennyire filozofikusak, de ezekre legalább választ kapunk. Miért jobb a kék színű meztelen csiga? mint a sárga? Hogyan kerül egy ágyba a karácsony, egy ószövetségi próféta és egy Citroen? Rendjén való-e, hogy egy pszichiáternek rossz a lelkiismerete? Miért nem kedvelik a cselédlányok a misszionáriuspózt? Hol húzódik a szeretetet az önzéstől, a szülői gondoskodást a foglárkodástól elválasztó határ? És van-e határa az emberi kegyetlenségnek?

Boris Vian e szívszorítóan komor, ám a rá jellemző fekete humorral és nyelvi játékokkal színezett regénye azoknak sem fog csalódást okozni, akik arra kíváncsiak, hogy hova vezet a teljes körű pszichoanalízis, és hogy mivel tölti szabad idejét egy patkolókovács. Azt, hogy „a templom nem locsológép", már eddig is sejtettük, és a magunk részéről azon sem csodálkozunk különösebben, hogy Isten magasról lesajnálja a baltacímet. De azt, hogy hagyta lemészárolni a fákat, keresztre feszíteni a lovat (előzőleg pedig meghalni Chloét), sohasem fogjuk megbocsátani neki. Vissza