József Attila költészete

Előszó

József Attila központi helye századunk magyar irodalmának fejlődésében immár vitathatatlan. Azok a nézetek, amelyek más költőket (Ady Endre, Babits Mihály, Erdélyi József, Illyés Gyula) helyeztek elébe és fölébe, lassan háttérbe szorulnak, és mind jobban meggyőződéssé lesz, hogy József Attila életműve fejezi ki legtökéletesebben, legnagyobb művészi szinten, egyértelműen századunkat, hogy a múlt fejlődése vele végérvényesen lezárult, és a jövő költészete, ha előre akar jutni, az ő életműve folytatásaként jelentkezhet csupán.
Máig sem halványodott el azonban a vélemény Ady Endre megítélését illetően: ha századunk irodalmáról esik szó, az ő neve áll az élen és a figyelem középpontjában. Nem indokolt ugyan, de érthető és magyarázható ez a jelenség. A valóságban Ady Endre költészete, általában irodalmi és publicisztikai tevékenysége a magyar irodalmi fejlődés lezárását jelenti. A nagy összegző ő, akárcsak Móricz Zsigmond is az a próza területén. Ady származásával, nézeteivel, költői magatartásával lezárja azt a kort, amelynek központi problémaköre a feudalizmus és a polgárosodás ellentéteiből és sajátos történelmi-társadalmi keveredéséből eredt Magyarországon.Ady Endre utolsó nagy költője a volt magyar uralkodó osztályoknak, ő még belülről bírálja osztályát, és ezt a "belső" bírálatát terjeszti ki országos méretűvé, és válik kifejezésévé annak a harcnak, amelyet a polgárosodásért folytattak a magyar nemesség radikális fiai. Szimbolizmusa irodalmi síkon és polgári radikalizmusa, amely a maga gyöngeségét felismerve szövetségesét már a magyar munkásosztályban találja meg, jellemzően példázza azt az irodalmi és társadalmi helyzetet, amelyben a század első évtizedeiben a lezáró, összegző irodalmi és társadalmi folyamat lejátszódott. Vissza