13 nap remény

Előszó

Az ötvenes évek elején egy-két próbálkozástól eltekintve még nem volt Magyarországon dokumentumfilmezés. A Rákosi-korszakból híradórészletek, az „épülő-szépülő népi demokratikus országról" szóló propagandafilmek maradtak meg. A dokumentumfilm helyét a - sokszor a fiókban maradt - regény, a meg nem írt vagy a felolvasás után azonnal elégetett vers, vagy a titokban, esetleg cselédszobákban kiállított fotó töltötte be. Révai József az MDP II. Kongresszusán 1951-ben kijelentette „... néhány évvel ezelőtt művészeti életünk tele volt mindenféle burzsoá szeméttel. Burjánzott a formalizmus, a nyugati dekadens művészet utánzása. A szocialista realizmus hívei, a felszabadult dolgozó nép művészetének képviselői kisebbségben vagy defenzívában voltak... Néhány évvel ezelőtt az ellenséges ideológiák még nyíltan léptek föl. Az ellenség a kultúrfronton ma már nemigen lép fel nyíltan. Ha fellép, inkább szóban lép fel, suttogva." Azt már Révai nem tette hozzá, hogy mindenki féltette az életét. A rettegés, a félelem, a testi-szellemi nyomor vált uralkodóvá, és az írók beszereztek egy szellemi betegséget, amely - mint azt később a hatvanas, hetvenes években megtapasztalhattuk - örökletessé vált: az öncenzúrát. A film nem olyan műfaj, amit akárhogyan meg lehet csinálni, ha pedig nincs rá igény, vagy éppen veszélyes, akkor betenni az asztalfiókba. Nem, mert megcsinálni, leforgatni sem lehet. A film megszületéséhez érvényes és értékes alkotói koncepció és a megvalósítás lehetősége kell.
Az ötvenes években e két feltétel együtt - néhány kivételes esetet leszámítva - nem volt adott. A forradalom idején azonban a fiatal filmesek forgathattak. Dokumentálhatták a forradalom eseményeit, emberi tragédiáit, a felvonulásokat, tüntetéseket, később a harcokat. Ez a gesztus a filmtörténet, a dokumentumfilm számára is forradalom volt. Azok a snittek - legalábbis a felvételek pillanatában - hitelesek, igazak voltak.
Eltelt ötven év. Magyarországon kialakult egy sokszínű, sajátos dokumentumfilmes műfaj. Közvetlenül a rendszerváltozás után s az azóta eltelt másfél évtizedben elsősorban a dokumentumfilmesek beszéltek '56-ról. Máig tartó tanulságok fogalmazódtak meg a még élő szemtanúk és dokumentumok segítségével - így például arról, hogy mit jelent a levert forradalom után a szabadság erkölcsi győzelmének gondolata, s hogy egy kommunista katonai hatalommal is fel lehet venni a harcot. A filmekből megismerhettünk egy másik gondolkodást is, a nagyhatalmakét - láttuk, milyen volt a Nyugat be nem avatkozási politikája, és hogy mit jelentett a szovjet befolyási övezetben élni. A magyarság büszkén és balsorsban élte meg történelme egyik legszebb, 13 napig tartó időszakát. Olyan hősi tettet őrzött emlékezetében, amely egyben a vereségét is jelentette. Vissza