Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban I. (töredék)

Előszó

A könyv, amelyet a Tisztelt Olvasó a kezében tart, egy trilógia befejező, egyben kezdő kötete; a „Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49", valamint a „Kossuth Lajos kapitányai" címmel 1983-ban (és 1987-ben), illetve 1988-ban megjelent munkák folytatása, ugyanakkor az ,,1848/49-es honvédsereg hadnagyairól és főhadnagyairól" szóló három kötetben kiadásra kerülő - sorozat első része. Ez az újabb három kötet mintegy nyolcezer-hatszáz életrajzot tartalmaz, mindazokét, akik a szabadságharc folyamán hadnagyi, illetve főhadnagyi kinevezést kaptak a szűkebben vett honvédsereghez, illetve azokhoz az önkéntes gerillacsapatokhoz, külföldi légiókhoz, melyek állandó hadrendi alakulatokként a honvédsereg részei voltak.
Említett, korábban megjelent köteteinkben már felvázoltuk az 1848/49-es honvédsereg szervezéstörténetét, s ezzel összefüggésben a tisztikar kialakulásának folyamatát. Ugyancsak bemutattuk azokat a válságperiódusokat - 1848 ősze, 1848/49 fordulója, a függetlenségi nyilatkozat -, amelyeket a politikai, vagy a katonai helyzet változásai okoztak a hadseregben, illetve annak tisztikarában. Végül a honvédsereg tábornoki, törzstiszti, valamint századosi karának egyenkénti számbavételével lehetővé vált annak megállapítása, hogy a tisztikar ezen csoportjai milyen társadalmi osztályokból, rétegekből származtak, mód nyílt politikai kötődéseik, továbbá nemzetiségi, életkori, vallási stb. megoszlásuk feltárása.
Így tisztázódott például, hogy a honvédsereg felső vezetését, a tábornoki és a törzstiszti kar döntő hányadát volt császári-királyi tisztek alkották, zömmel aktív tisztek akik 1848 tavaszán, az első honvédzászlóaljak alakítása idején, illetve 1848 őszén léptek, illetve álltak át a császári-királyi hadseregtől, kisebb részben nyugalmazott, illetve kilépett császári-királyi tisztek voltak. A szabadságharcot végig szolgált 32 honvéd tábornok közül például 1848 tavaszán 22-en álltak a császári-királyi hadsereg aktív alkalmazásában, két fő már nyugállományban volt, négyen pedig a kilépett tisztek kategóriájába tartoztak. Továbbá három fő, így Bem, Dembinski és Wysocki, az 1830/31-es lengyel felkelősereg tábornokaként, illetve tisztjeként rendelkezett katonai előképzettséggel. Vissza

Fülszöveg

Dr. Bona Gábor honvéd ezredes, hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet igazgatója 1948. dec. 13-án született Budapesten. Édesapját rövidesen kinevezték a Pécsi Tanárképző Főiskolára a földrajz tanszékvezető tanárának. Gazdag könyvtáruk volt melynek egy része még a ráckevei tanító Bóna nagypapától maradt. Kilenc-tíz éves korában itt került kezébe Gracza György ötkötetes munkája, melyet a szabadságharcról írt. Ez keltette fel érdeklődését 1848/49 iránt olyan mértékben, hogy később kaposvári középiskolás évei alatt minden könyvet, írást, regényt elolvasott, ami a szabadságharcra vonatkozott. Egy író- olvasó találkozón ismerte meg Veres Pétert, aki megkérdezte a résztvevőket, hogy ki olvasta Gracza György könyvét? Ő jelentkezett egyedül. Nagy írónk megdicsérte, majd hosszasan elbeszélgettek 48-ról. Ez az esemény szilárdította meg elhatározását, hogy további életét a történelem tudományának és azon belül az 1848-49-es szabadságharc kutatásának szenteli.
A következő állomás 1968-73-ig a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem volt, ahol történelem-földrajz szakos diplomát szerzett. Ezután mindjárt jelenlegi munkahelyére a Hadtörténeti Intézetbe került, ahol azóta is folytatja kutató munkáját. 1978-ban doktorált, 1986-ban kandidátusi fokozatot szerzett és ebben az esztendőben a Hadtörténelmi Közlemények folyóirat főszerkesztői tisztét is elnyerte. Ekkor őrnagyi rangja volt, 1991-től alezredes, 1995-től ezredes és kinevezték a Hadtörténeti Intézet igazgatójának.
1983-ban jelent meg első munkája a „Tábornokok és főtisztek a szabadságharcban", majd 1987-ben a „Kossuth Lajos kapitányai" következtek.
Ebben a kötetben a huszonötéves kutató munka során összegyűjtött, több mint 8000 hadnagy és főhadnagy személyi adatait rögzíti, nemcsak a hadseregben betöltött beosztásaik szerint, hanem a fegyverletétel után is követi életútjukat, ahol lehet, egészen halálukig. A száraz adatok sokaságában figyelemre méltó érdekességet is találunk, ha összevetjük a születési és a hadba vonulási évszámokat. Tizenöt-tizenhét éves fiatalok sokaságát találjuk, akik önként jelentkeztek a honvéd seregbe. Ezek a fiúk helytállásukért, vitézségükért kapták meg a tiszti rangot. A fegyverletétel után többségüket besorozták a császári hadseregbe közkatonaként, ahol olykor 8-10 esztendő eltöltésére kényszerültek. Ez volt a büntetés... Manapság (is) sok bírálat éri a serdülő fiatalság szellemiségét. Szilárd hitem azonban, ha ellenség támadna országunkra, csakúgy, mint 48-ban és 56-ban, a magyar fiúk legnagyobb része önként sietne a Haza védelmére.
A tudományos munka mellett a szerző kimagasló érdeme, hogy a példaképeket is bemutatta. Vissza