Bolyongások Afrikában

Előszó

Afrika, a „világforgalom jövendő országútja és a földkerekség legnagyobb éléstára", mindenkor izgató célja volt a világjáróknak és kutatóknak. Szegénységünk szomorú bizonysága, hogy oly kevés magyar utazó vehette ki részét a népek évszázados versenyében, amely egyre több és több fényt derít a „sötét" világrész rejtelmeire. Magyar László és Teleki Sámuel nevein keresztül egyenesen Torday Emilhez vezet a magyar Afrika-kutatók rövid névsora, hacsak ide nem számítjuk az oroszlánvadászokat és szerencsevadászokat, közöttük a kalandos életű Benyovszky Móricot, aki a XVIII. században királyságot alapított - Madagaszkár szigetén.
Ki tudja, ha Magyar Lászlónak megadatik, hogy hazakerüljön s a hazai földből - Európa földjéből - új erőt merítve térjen vissza Afrikába: nem nőtt volna-e belőle olyan világraszóló fölfedező-utazó, akinek a nevét ma a nagyok mellé jegyzi föl a nemzetközi tudomány. A végzet úgy akarta, hogy az első magyar Afrika-utazó nélkülözésektől, betegségtől, csalódásoktól és küzdelmektől megőrölve, álmainak földjén fejezze be hányatott életét.
Kevés híja, hogy Torday Emilt is utól nem érte ugyanez a sors. Első utazásán, amikor legmesszebbre járt vándorlás ama k kiinduló pontjától, majdhogynem megérkezett ő is a végső állomásra, ahonnan nincsen visszatérés. A Tanganyika rengetegeiben ő felette is ott lebegett a Magyar Lászlók és a Livingstone-ok végzete. Életét hűséges néger szolgája mentette meg, - annak a lenézett emberfajnak gyermeke, amelynek ma Torday Emil egyik leghivatottabb európai ismerője.
Vissza