Előszó
SOPRONBAN a történészt, a régészt, a művészt, a költőt az élmények beláthatatlan birodalma fogadja. De egyiket sem annyi, mint egy katolikus embert, még inkább egy katolikus papot, aki népek, országok évszázados, sőt évezredes útjaira vetődött Sopront vallásos kincsekben látja lépten-nyomon, mindenütt.
Igaza van a megállapításnak, hogy az emberek kétfélék: akik még nem voltak Sopronban és így nem is vágyódnak oda túlságosan s akik már ismerik és örök nosztalgiával sóvárognak utána. Beszéltem sok olyan emberrel, fiatallal és öreggel egyaránt, aki már járt itt, de egyik sem volt annyira érzéketlen, hogy ne kívánkoznék vissza. Viszont vannak divatos Sopron-járók is, akik előbb megveszik az idegenforgalmi kalauzt, azután mennek a felderítő útra: megvizsgálnak minden házat, minden követ, minden feliratot: „Heuréka!" - egy betű sem hiányzik, a felfedezés tökéletes. És vonulnak tovább a felemelő tucatban, hogy Sopron felszíne és történelme rendben van s e várost egy-két nap alatt elintézték. Oh, nem tudom, sajnálni, vagy irigyelni kellene-e ezeket a praktikus Odysseusokat, akik nem is sejtik, hogy Sopron minden ajándéka harcüzenet, amely újabb és újabb rohamokra serkent.
Történelmi múlttal rendelkező várost bemutatni valóban nem könnyű feladat.
Mommsenhez, a Rómában élő német történettudóshoz beállított egyszer egy honfitársa azzal a kéréssel, hogy kalauzolja őt az örök városban. „Szívesen megtenném - felelte a Römische Geschichte világhírű írója - de egészen rossz helyre fordult, barátom. Hiszen én még csak negyven éve lakom Rómában."
Goethe ezt a gondolatot jegyezte fel római tartózkodása idején: „Mindaz, ami eddig számomra csak röpke szó és száraz írott hagyomány volt, az itt egyszerre élő valósággá lett bennem."
Aki mindössze sincs még negyven éves és nem is Sopronban tette meg ezt az utat, úgy látszik, mintha felülkerekednék Mommsenen, hogy türelmetlenül és fáradhatatlanul, mint egy elnéző bölcs mutassa be a magyar nyugat legszebb városát. És mintha Goethe páratlan lángeszével annak lelkéhez akarna férkőzni.
Ki gondolná egyszerűnek a feladatot: látni, jól látni és még jobban láttatni? De nem akármilyen, hanem olyan várost, amelyet felfedezni ugyancsak idejétmulta vállalkozás, nevetséges igyekezet lenne? Valamely helyről készített tanulmány nagyon igazságos dolog, mindenkinek azt adja, a,mit megérdemel. Tükör, amelyben mindenki láthatja önmagát, képességeit, értékeit - se többet, se kevesebbet. Viszont Sopronról írott efféle könyvnek csak az egyéni színezet lehet értéke és egyben mentsége.
Vissza