Előszó
Részlet:
"Mándy Iván: A feladó címére
Micsoda havazás! Az előbb még derült ég, és most tessék!
Valóságos hóvihar.
Zsámboky novellista megállt a sétányon. Egy lépést se tudott tenni.
Valósággal beleszédült ebbe a kavargásba. Behunyta a szemét.
Álmatagon elmosolyodott. Ahogy felnézett, fehér a táj.
Mindent belepett a hó.
Felnézett. Hát nem éppen havas táj fogadta.
Nem, azt igazán nem lehet mondani.
Levelezőlapok. Szétszórt, gyűrött levelezőlapok.
Ez meg miféle ostoba tréfa? Meglehetősen gyanakodva nézte az eget. Csakis onnan szórhatták le. Valahonnan a felhők mögül.
De mégis kik lehettek a csínytevők? A huncut kis csínytevők?
Felemelt egy lapot. Elolvasta a címzést. Hollay Sarolta kisasszony.
Ismerős név. Ismerős írás. Azok a kusza tántorgó betűk...!
De hiszen ez az én írásom!
Feladó: Zsámboky János. Alatta néhány kusza sor.
Sárikám! Várom, hogy Téged lássalak. A hűség kapja meg jutalmát.
Csókol: Jánosod.
Úristen! Mikor írhattam ezt a levelet? Tíz éve?
Húsz éve? És éppen most vágták a képembe?!
És ez a másik? Aha, ez Tibay Annának szól.
Annuskám! Szeretlek. Szerelmed boldogít. De igazán szeretsz?
Mert ez az egyetlen vágyam. - Jánosod.
A harmadik pedig Kanyar Rózsinak.
Az aláírás megint csak Jánosod!
Jánosod! Jánosod! Mindig csak Jánosod!
Valóságos dührohamot kaptam. Levetettem magam a földre.
A levelek között turkáltam.
Ez Miss Józsának szól. Miss Józsa, az oroszlánszelídítő nő.
Fekete hajú, teltvállú nő. Oroszlánok között hever ezen a képen.
De olykor mellettem hevert. Fejét a vállamra hajtotta.
Úgy suttogta.
- Megszelídítettem az oroszlánokat és a tigriseket.
Te pedig megszelídítettél engem. Megszelídítettél
és megvadítottál, Jánosom!
Ó, Miss Józsa! Miss Józsa! Egyszer még a ketrecbe is bementem hozzád!"
Vissza