Cicero és barátai

Előszó

CICERO LEVELEI.
Nincs a történetnek oly szakasza, melyet manapság örömestebb tanulmányoznának az emberek, mint a római köztársaság utolsó éveinek eseményeit. Tudós munkák jelentek meg e tárgy fölött ujabban Franczia-, Angol- és Németországban; és a közönség mohó kíváncsisággal olvasta azokat. Azon kérdések fontossága, melyek akkor harczban állottak egymással, az események drámai elevensége, a személyiségek nagysága igazolják ez érdeklődést; de a mi még jobban megmagyarázza azon vonzalmat, melylyel ez érdekes korszak iránt viseltetünk, abban áll, hogy az Cicero leveleiben van elbeszélve. Egy azon korban élt ember mondá e levelek felől, hogy aki ezeket olvassa, nem fog kisértetbe jőni, hogy másutt kutassa ez idők történetét; és valóban megtaláljuk azt ezekben sokkal elevenebb szinben és sokkal igazabban, mint ama későbbi művekben, melyek egyenesen a czélból irattak, hogy bennünket e korszakkal megismertessenek. Többre mire tanitnának minket Asinius Pollio, Titus Livius, vagy Cremutius Crodus, ha ránk maradtak volna is? Ők csupán személyes véleményöket fejezték volna ki; de e vélemény, a kor nagy részét illetőleg, gyanús; mert oly emberektől származik, kik nem mondhatták meg az igazat; kik a császárok udvarában irtak, mint Titus Livius; vagy kik, mint Pollio, bocsánatot reméltek árulásukért, ha a lehető legtöbb roszat mondják azokról, kiket elárultak vala. Vissza