Bohémvilág

Előszó

A cigányoknak, akikről ebben a könyvben szó van, semmi közük azokhoz a cigányokhoz, akiket a boulevardok drámaírói egy kalap alá fognak a gazemberekkel és gyilkosokkal. Nem is kerülnek ki a medvetáncoltatók, kardnyelők, láncárusok, a szerencsejátékok tanárai, alantas pénzüzérek és ezernyi más annyira rejtélyes és homályos iparos soraiból, akiknek az a főfoglalkozása, hogy egyáltalán nincs foglalkozásuk, és akik mindig mindenre készek, csak a jóra nem.
A cigányság faja, amelyről ez a könyv szól, épen nem mai keletű; mindenkor és mindenütt megvolt, és kiváló ősökkel dicskedhetik. A régi görög világban, hogy tovább ne nyuljunk vissza ebbe a származástanba, élt egy híres bohém, aki napról-napra tengődve bejárta Jonia viruló mezőit, ette az alamizsna kenyeret és este megállapodotott, hogy a vendégszeretet tűzehelyénél szegreakassza a zengő lantont, amely Heléna szerelméről és Trója bukásáról dalolt. És felhaladva az idők létráján, a modern bohémvilág ősöket talál a művészet és irdodalom minden korszakában. A középkorban folytatta a homeri hagyományt a hegedősök és rögtönzők útján, folytatták kóborlását a királyság minden útjain és már-már Páris utcáin is. Igy például Gringoire Pierre mester, a kószálók barátja és a bőjt ellensége. Vézna volt és kiéhezett, amilyen csak lehet egy olyan ember, akinek a léte nem egyéb egy hosszú bőjtnél; tapossa a város kövezetét, szélnek tatva orrát, mint a szimatoló vizsgla, szaglászva kifőzők és lacikonyhák illatát, lángoló vágyakozó szeme már csupán tekintetével is összezsugorította a hentesboltok kampóin lecsüggő sonkákat, míg szegény poéta csörögtette - sajnos, csak képzeletében és nem a zsebében - a tíz tallért, amelyet a tanácsbeli urak ígértek neki az igen kegyes és nagyon kedves komédiáért, amelyet a törvényszéki palota színpadának írt. Vissza